Csontváry az a festőművész,
• akinek műveit talán az egész ország ismeri.
• Akinek képeihez mindenki hozzá tud szólni.
• Akit lehet szeretni és nem megérteni.
• Aki nem hagy érzelmileg érintetlenül…
• Aki felett elgondolkozuk,

ennyi rejtély és legenda tisztázása után talán mégsem tudunk mindent Csontváryról.
Csontváry különc volt.
Vagy csak ezt a képet akarják velünk láttatni az elmúlt 100 év tényként közölt elméletei. A tények azonban lassan körvonalaznak egy embert, egy számunka eddig ismeretlen Csontváryt, aki utazott, több nyelven beszélt, olvasott volt, részt vett a társasági életben, a magyar ipar felvirágoztatásáért is tett.
Hogyan is indult Csontváry pályája?
Leírt céljai között sokáig nem szerepelt, hogy a világ legnagyobb napút festője legyen.
Így ír büszkén gyógyszerészeti, egyetemi tanulmányiról és képzéseiről.
„Budapesten beiratkoztam az egyetemre, ahol nagy szeretettel foglalkoztam górcsői tanulmányokkal (preparátumokkal), amelyeket a gyógyszer isménél a növénysejtek megfigyelésénél a rajzó spóráknál magam készítettem, de behatóan a vegytannal, az ásvány- és földtannal, a krisztallográfiával, a napszín-elemzéssel, továbbá az ismeretlen vegyületek meghatározásával is. Ehhez járult a Margó-féle összehasonlító bonctan, amely Darwin elméletére támaszkodott, s ez engem a világ mindenféle ismeretére buzdított. Nap nap után vártam a tanárral szemben, hogy mikor pattan ki a szikra a világ fejlődéséről, s mert Margó nem pattintotta ki, nekiestem a kutatásnak, elsősorban az egyetemi könyvtárnak. Később beiratkoztam a jogi egyetemre, s a közigazgatást tanulmányoztam. Lehetetlennek tartottam, hogy meg ne győzzem az embereket az igazságról.”

KI IS CSONTVÁRY?

Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakja.
Csontváryt még manapság is különcnek, sőt egyenesen bolondnak tartják, így érdekes ellentmondás rajzolódik ki, hiszen ezt a bolond patikáriust a magyar festészet legnagyobbjai között tartják számon, akinek képeiért hatalmas összegeket fizetnek az árveréseken.
De ki is valójában Csontváry?
Őrült volt, vagy zseni?

Csontváry megítélése, zsenijének felismerése korszakonként változott. Míg Csontváry első monográfusa, Lehel Ferenc az írásos hagyatékot semmire sem tartotta, addig az 1960-as években megjelent Németh Lajos féle nagymonográfia, valamint a Csontváry emlékkönyv már a hagyaték kiemelt részeként kezeli Csontváry irodalmi szövegeit, mely a XXI. század elején is érhető, sokszor látnoki vagy profetikus elemekkel bővelkedő, próza és a vers közötti átmenetet képező modern szöveg, melyet feltehetően kissé magyarítottak már a könnyebb érthetőség kedvéért.
Azonban a Csontváry kutatástörténetben ma is Németh Lajos művészettörténeti, és Pertorini Rezső pszichoanalitikus elemzése a mérvadó.
Az 1960-as évekből, igen erősen rányomják bélyegét a Csontváry kutatásra napjainkban is, holott ezek az írások több, mint 50 éve születtek.
A hivatalosan elfogadott Csontváry festmények száma alig nő, számuk 150 körül mozog, a festmények alacsony darabszámát befolyásolja az aukciókon elérhető magas leütési érték is, pedig Csontváry saját megfogalmazása szerint folyamatosan dolgozott.
Az előadásomban a Csontváry talán egyik legérdekesebb kérdésével fogok foglalkozni, vagyis
Milyen anyaggal festett Csontváry?
illetve lehet-e a Csontváry képeket anyaguk alapján beazonosítani?

RAJZOLÁSÁNAK KEZDETEI, IGLÓ 1880
AZ EGYETEM UTÁN

„A szegedi árvízkatasztrófa engem az egyetemi hallgatók élére állított, akikkel kivonultam Szegedre;
Tavasz volt, jeges eső zuhogott alá, a hideg hullám oldalazott, csapkodott, a ponton soká megvárakoztatott. …
E komor éjszakán mély gondolatok foglalkoztattak, s magamban kérdem magamat, ugyan mit vétettek ezek az emberek hogy a sors kivétel nélkül a vízzel lepte meg? …
Testem-lelkem pihenésre szorult, sorsom azt kívánta, hogy keressek üdülést a gyógyszertárban. Így kerültem Iglóra,.”
Ezt Csontváry az 1880-as évre vonatkozóan jegyezte le.
Csontváry az ő principálisától megkapta a 9 kötetes HERMES füzeteket, mely a művészeti oktatás alap tananyagát tartalmazta.
A művészeti felsőoktatás jóval később indul el Magyarországon, és természetesen csak Budapesten.
Csontváry elfogadta a segítséget, melyről így ír:
„A principálisom jólelkű idősebb ember volt, úgy segített a dolgon, hogy hozott egy csomó Hermes-féle füzetet másolás céljából, amelyeket oly hűen másoltam le, hogy az eredetitől meg sem lehetett különböztetni.”

Csontváry szorgalmasan gyakorolt, és még az 1880-as évben megkereste Keleti Gusztávot, minden fiatal tehetség mentorát, hogy rajzait korrigálja. így ír erről:
„Mély tisztelettel kérem Nagyságodtól azt, valjon lehetséges-e egy hónap alatt, illetve három hét alatt egy ilyen festménnyel kész lenni – vagy sem?
Ha igen, úgy méltóztassék a móddal megismertetni, mi minden szükséges ehhez, a festéket hol szerezhetem, milyen ecseteket vegyek, s hogy kezeljem, t.i. a festéket hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és mivel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön?
Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed.
Végül, hogy kezdjem a munkát, kifeszítsem, avagy leszögezzem, vagy felakasztva úgy fessek a vászonra?
Mindezek a tapasztalt festő előtt oly kicsiségek, melyekről már rég megfeledkezett, előttem azonban minden új, s nincs fogalmam azon mód és eszközökről, melyek segítségével kifejezést adhatnék annak, mi bennem – a sötétség fátyolával burkolva – életre ébredni vágy. Írja 1880 november 30.-án.

Keleti meglátva a neki küldött erősen amatőr rajzot azt válaszolja Csontvárynak, hogy az úr tanuljon meg rajzolni, aztán lehet beszélni a festészetről.
E levél nem vette el kedvét Csontvárynak, az amatőrök lendületével, és a kapott kritikán felháborodva, céljait nem feladva haladt tovább a festészet útján.
Első fontosabb, nemrég előkerült alkotása 1887-ben keletkezett Gömörpanyiti oltárkép, mely az 1887-es Eperjesi evangélikus líceumot súlytó tűzvész áldozatainak megsegítésére készült.
A képen már látjuk Munkácsy hatását, a vörös ruhás figura maga a Munkácsy képről kilépett krisztus, ki a Jézus képébe bujtatott Csontváry mennybemenetelét nézi.
A festmény Raffaello Transfiguráció festményét idézi, nem véletlenül.

Csontváry 1893-tól festett hivatalosan, ez a dátum jelzi gyógyszertára bérbe adását. de mint láttuk, e dátum előtt is már festett. Az egyik legvitatottabb festmény a Csontváry életműben: Parkrészlet (1890), mely 50 éve vita tárgyát képezi.

Mivel az életmű csak kis számú műve ismert, sokakban kétséget ébreszt, hogy honnan kerülhetnek még elő ismeretlen művek, azonban reálisan nézve nem lesz valaki varázsütésre festő.  Sziszi királynő emlékére (1891)

A megtévesztő című „Első olajfestményem – pillangók” 1893 mint iskola előtti tanulmány, véleményem szerint az állatos képsorozat kezdő darabját jeleníti meg. Hogy miért pont ezt választotta első művének Csontváry? Mert benne van a precizitás és a szakmai tudás.
Tehetsége az 1890-es évek közepére kibontakozott, azonban szakmaváltását befolyásolhatta egészségi állapota is.
Az égi jóslattal saját legendájának alapjait teremtette meg vagy 30 évvel később, amikor az elhivatás élményt papírra vetette.
Csontváry a romantika gyermekeként, felütésként hirdette saját Isteni stigmatizációját, mint ahogy azt a Gömörpanyiti oltárképen is láttuk.

Idézzük fel a jól ismert sorokat: „Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bóbiskoló tinós szekéren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.

A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. “Mit csinál: hisz maga festőnek született.”
Meglepődve álltunk, egymásra néztünk… Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra:
s ahogy a rajzban gyönyörködöm egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom:

Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.”

…Hogy miért kell Raffaellónál nagyobbat alkotnom, azt csak a sors tudná megmondani. Emberfölötti munkára kellett vállalkoznom, amihez nemcsak a természet szeretete, a szép iránti érzék, a színérzés teljes fokozata szükséges, de szükséges a levegőtávlat élethű perspektívája, olyan energia, amilyen még nem volt ezen a világon kifejezve.
Erről tanúskodott a tinós rajz, és szimbólumként a pici kis mag, amelyből kifejlődik a fa. Tehát nekem is a fejlődés volt kijelölve, ez volt a kis magnak az értelme.

Iglóról egyenesen Rómába siettem,
(itt Szoldaticcsal találkozott, akivel bécsben ismerkedett meg 1873-ban. Ugyan ebben az évben kikeresztelkedett),
ahol több hónapi tanulmányozás után arra határoztam el magamat, hogy 20 esztendeig kell dolgoz¬nom s akkor utolérem a nagyokat, (vagyis 1900-as évek elejéig) avagy túlszárnyalom.
Rómából Eszékre kerültem gyógyszerésznek; ott lepett meg Munkácsy Pilátusának a híre s nekem ezt látnom kellett Budapesten.
Ennek az eredményét láttuk a Gömörpatyi olatárképen, és ez csak a kezdet volt.
Ugorjunk 1894-re, mikor Csontváry bérbe adja gyógyszertárát. Mint említettem, véleményem szerint megromlott egészségügyi állapota is indokolhatta döntését, hogy szabadon éljen hátralévő éveiben és azzal foglalkozzon, amit igazán szeret.

Bár 10 évvel korábbi szövegét ismerjük csak, jó okunk van feltételezni, hogy Csontváry pontos diagnózist állított fel magáról, s tudta, akár éveken belül is vége lehet életének, melyet akkor egy gyógyíthatatlan bakteriális fertőzés okozott. De nem így történt. 1913-ban így emlékszik vissza gyógyulására, ahol kötéseit levetve a bebábozódott hernyó pillévé lett…
„Már most az ne hátráltasson senkit sem, micsoda kutyatejen vagy csolaminon rágódtam, a fő, hogy kibontakoztam, s olyan pillévé váltam, amilyen nem volt és nem lesz ezen a világon. De jött Munkácsy Krisztus Pilátusa.

…ezer frankkal Párizsba utaztam azzal a szándékkal, hogy Munkácsyval megbeszélem a dolgomat”…. – Munkácsy nem volt otthon, írta Csontváry. Hamar fel is adta ideáljának megismerését és önálló utakon haladt tovább karrierje építésében.
A Gácson töltött tíz esztendő, mely a magyar közművelődésre is befolyással volt s azt a küzdelmet sem ecsetelem, mely az anyag (vagyis a festészeti alapanyag) megszerzésénél előállott, csupán azt írom ide, hogy amikor a szűkös jövedelem napi négy koronát már elérte, vállalkoztam a festői terv keresztülvitelére, és Münchenben a Hollósy-féle festőiskolába léptem be.
Az első rajzom koponyarajz volt, amihez a híres Wertmüller Mihály állta a modellt, aki a rajz befejezése után magából kikelve mondá: Kedves Uram, 17 éve vagyok modell, de még senki nem rajzolt meg úgy, mint Ön. Ez volt az első nagy meglepetés, amit a kinyilatkoztató ígéretnek tulajdonítottam és az eredménnyel az egész iskolát felvillanyoztam, – mert napról-napra mint a fa (közbevetve, mint a cédrus), fejlődésnek indultam.

Csontváry színgazdag művei azonban nem illenek bele a korszak festményeinek látványvilágába. Vegyük sorra a korszak ismertebb műhibáit. Van Gogh sárgái a báriumszulfát és a krómsárga miatt kifakultak.

A Munkácsy képek bebarnultak a saját keverésű bitüm miatt, a lakkréteg besötétedett, a fehérek koszosak lettek.
Mint olvashattuk Csontváry Keletinek írott levelében, Csontváry érdeklődött az akkor még újdonságnak számító tubusos festékek iránt, de feltételezhető, hogy ehhez sosem jutott hozzá tanuló ideje alatt, és a jól begyakorolt anyaghasználatot folytatta tovább.

A festmények általánosan elterjedt technikájának meghatározása szerint a vászonra vagy fatáblára festett művek a reneszánsz kora óta olajfestékkel készülnek. Sokunkban fel sem merül a kérdés, hogy a tubusos olajfestékek csak a 19. század második felétől terjedtek el, akkor is igen nehezen.
A tubusos festékek, bár egyszerűbb festési eljárást biztosítottak, sok esetben nem volt megfelelő a keverhetőségük, a színstabilitásuk, valamint limitált volt elérhetőségük.
A tubusos festékek elsősorban a festészet „fellegváraiban” voltak elérhetőek, de használatuk igen költséges volt, valamint súlyuk miatt szállításuk nagyobb mennyiségben nehézkes.
Pont az új találmány, a tubusba zárt szín okozta nagyon sok művész festményének halálát, hiszen a művészek által elkövetett műhibák a festékmesterek rovására írhatóak elsősorban.
A tubusos olajfesték komponensei közé nem kerülhetett be a gyanta, mely fényt és ragyogást adhatott a műveknek, így a festmények fénytelen felszínét elkezdték lakkozni, vagyis csak külsőleg került a gyantaréteg a képre.

Csontváry képek technikai meghatározása a mai napig olaj / vászon technikát jelöl meg. Azonban a Csontváry művek felülete teljesen eltérő az olajfestékkel készült festményektől.

Felületük erősen repedezett, több helyen pereg, vakolat szerűen pattan, a festék sokszor porózus és körömmel is porrá kenhető, vagyis a keverék kötőereje nagyon gyenge.
A képek rétegei önmagukban színezettek. Érdekes forrásként szolgál Kézdi Kovács 1905-ben született kritikája, melyből az olvasható ki, hogy Csontváry , idézem:
„…meghívóin azt hirdeti, hogy képeit eredeti találmányú technikával festette.”.
Csontváry az 1908-as kiállítási katalógusában azt írta, hogy 2 tétel, mely 1906-körül készült, annyira megsérült, hogy azokat nem tudja kiállítani. Minden esetre a Csontváry festmények többször átestek alapos restaurálási folyamaton.

De akkor mivel is festhetett Csontváry?

Bele illik-e az életműbe, hogy Csontváry szokványos alapanyagokat használ, olajfestéket, vagy még rosszabb, annak tubusos változatát ez a különc ember, aki Raffaellot akarja túlszárnyalni?
1964-ben kezdődött a Magyar Nemzeti Galériában a képek restaurálása és átfogó vizsgálata. A festmények kutatását Németh Lajos személyesen irányította.
A vizsgálatok előtt pár évvel Fülep Lajos nyíltan felhozta a Csontváry-képek sérülékenységét és szorgalmazta a festmények mielőbbi végső helyen való elhelyezését. Fogalmazásában Csontváry
„Már nemcsak a miénk, arra hivatott, és útban van afelé, hogy az egész emberiségé legyen”.
Bár nem ismeretes semmilyen adat a Brüsszelből hazakerült, összetekert művek állagáról, feltételezhető, hogy az 1964-ben, Németh Lajos által vezetett anyaghasználati kutatást a sérült képek pergése indukálhatta.
A vizsgálat összefoglalóját a Csontváry-emlékkönyvben olvashatjuk.
A Csontváry-képek a restaurálás előtt koszosak voltak, lakkrétegük igen vastag, sárgult. Érdekes összevetni a monográfiában, restaurálás előtt publikált műveket és a mai „állapotukat”.

„Csontváry sokat kísérletezett, írásaiban is fel-felbukkan, hogy foglalkoztatták festéktechnikai kérdések is. Képei néha ugyancsak bonyolult problémák elé állítják a restaurátorokat. Csontváry hiteles képeit 1964-ben és 1967-ben vizsgálták meg a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztálya felkérésére szakmai bizottságok a restaurálás, illetve az állagmegőrzés szempontjából.
E vizsgálatok megállapították, hogy a vásznak állapota általá-ban jó, csak a huzamosabb ideig hengerre tekertek károsodtak.
Általában kétféle alapozást használt. Többször temperával keverte az olajfestéket, de a tempera nem tojás és kazein kötésű.
Kapos Nándor szerint valószínűleg gumiarábi¬kumot is használt kötőanyagul…Ennek célja tiszta, olajmentes, pasztellesen világító hatás elérése volt, a megoldás az Eyck fivérek genti oltárának égboltján alkalmazott eljárás analógiája.
Csontváry nem lakkozta a képeit, néhány erős lakkozás (pl. Hídon átvonuló társaság) a téves konzerválás következménye.

Magyarországon elsőként alkalmazta a roncsolásmentes anyagvizsgálat előnyeit az a team, akik 2009-ben a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban őrzött Csontváry festmények anyaghasználatát vizsgálta. A vizsgálatok vezetője Velledits Lajos volt, kinek vezetésével a team közreműködői a múzeum 2009-es évkönyvében nagy lélegzetű tanulmányt publikáltak.
A vizsgálatok döntő részét a KFKI munkatársai által épített XRF műszerrel végezték. „Az XRF­ nek viszonylag kedvezően széles a detektálási tartománya , esetünkben a nátriumtól az uránig.” (vagyis a mérőműszer nem alkalmas szerves komponensek mérésére). Velledits így folytatja:
„ Az általunk összeállított XRF analizátor fejlesztésénél egyik fő cél volt a terepi mérés és az azonnali spektrum kiértékelés. Esetünkben ez alkalmanként mind­ össze néhány percet igényel, így egy egy méréspont felvétele után célorientáltabban lehet kijelölni a következő pontokat, növelve a mérések számát , ezzel pedig a statisztikai kiértékelhetőség pontosságát is.” magyarázza Velledits.
Végezetül bemutatja Csontváry palettáját az elvégzett XRF vizsgálatok alapján, azonban ne felejtsük el, hogy az XRF mérés pusztán elemeket jelenít nem és nem képleteket. Ezek alapján klasszikus összetételeket feltételez Velledits, azonban megemlíti, hogy a zöld festékek között feltehetően szerves is akadt.

„Általánosan hangoztatott vélemény szerint „Csontváry maga készítette festékeit. Ez a szépen hangzó állítás a művész patikus végzettségéből adódik, és tökéletesen alkalmas a festékkészítésben járatlan emberek döbbent csodálatának elnyerésére, ráadásul még arra is magyarázatot adhatna, hogy miként került ennyi hitvány anyag egy képre.” írja tanulmányában Velledits.

A saját, 2010-ben kezdett kutatások azonban pont arra irányultak, hogy az átlagostól eltérő tulajdonságokat tárjuk fel a műveken.
A festmények anyaghasználatának elemzése során figyelembe vettük, hogy Csontváry gyógyszertárat üzemeltetett az Osztrák-Magyar Monarchia besztercebányai kerületében.
Gácson, gyógyszerészként közel állt hozzá a vegyészet és valószínüleg fényképészettel is foglalkozott.
Csontváry fő tevékenysége az volt, hogy gyógyszertárát felvirágoztatva későbbiekben bérbe adja azt, vagyis Csontváry 1894-ig nem foglalkozott hivatásszerűen festészettel.
Adottak voltak Csontváry levelei Keletihez, önéletrajzának utalása a selyemfestése, a korabeli kritikák, melyek utaltak a saját keverésű festékre. Lehel Ferenc monográfiájának, mint közvetlen forrásnak elemzése során is érdekes információkra lehetett találni.
Az írott források mellett múzeumban őrzött, hiteles műveket is megvizsgáltunk.

Vizsgálataink során bizonyos színeket Raman spektroszkópia segítségével vizsgáltunk az általánosan is használatos XRF mérések mellett.
Többek között a Szerelmesek találkozása,
Az Imádkozó öregasszony,
a Gém
és a Mediterrán táj című műveket elemezve kiemelten foglalkoztunk a vörös festékek és színezékek jelenlétével.
Azért, mert arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen más festészeti anyagok állhattak rendelkezésére Csontvárynak a textiliparáról és posztógyáráról híres Gács községben.
Vajon a festészeti cinóbervörös elérhető volt-e textilgyári alapanyagként vagy gyógyszertári szerként; a festészeti krapplakk, mely lakkos vöröses színként jelent meg az olajfestészetben lehetett-e más, esetleg a posztószínezésben használható alapanyag.

A műveken elvégzett vizsgálatok bizonyították, hogy Csontváry nem a szokványos olajfestékkel festett, és nem csupán az köztudatban elterjedt és közismert pigmenteket alkalmazta, amikhez ő nem is pigment formájában jutott hozzá.
A kutatás nélkülözhetetlen alapját képezte a gácsi posztógyár munkafázisainak és részlegeinek pontos felkutatása, a korabeli textilfestési és pácolási folyamatok és alapanyagok rendszerbe foglalása.
Ez alapján egyre egyértelműbb kép rajzolódott ki Csontváry anyaghasználatáról, miszerint színeit, melyeket por alakban alkalmazott, a gácsi posztógyár textilfestő üzemegységéből és saját gyógyszertári alapanyag készletéből alkalmazta.
A cinóbervöröset a nyomott karton textilek színezésénél álalánosan használták, a vörös áttetsző vegyület pedig por állagú textil DYE, mely anyagok összetételét Raman spektroszkópiával azonosítottunk.
A korabeli receptek és festéknevek azonosításánál elengedhetetlen volt a BASF Anilin und Sodafabrik 1880-1900-as mintakönyve, melyek vörös színezékkel festett mintáin azonosított vegyületek egyértelműen kimutathatóak Csontváry festményein is.

Ahogy változtak a textilipari színezékek receptjei úgy változtak Csonváry képeinek komponensei is, segítve ezzel a művek pontos datálását.
A vörös árnyalatok feltérképezésekor szintén figyelembe vettük a vas-tartalmú vegyületek felhasználását a textiliparban, ilyen vegyületek voltak a pác-sók, melyek szintén kimutathatók Csontváry festményein; vagyis a vörös textilszínezékeken és a pácsókon kívül a művek egyéb összetevői is származhattak a Gácsi posztógyárból.
Mivel Csontváry festői technikájában nem alkalmazott klasszikus értelemben vett olajfestéket, színei különleges napfény- hatások elérésére adtak lehetőséget,
vagyis festői technikája a Napút festészetének alapkövét is jelenti; mely távol tartotta a galéria tónus kialakulását festményeitől.
A festékrétegekben a keresztmetszetek fotói alapján vörös, sárga és kék nagyobb csomókban elhelyezkedő színezékeket lehet találni, ezek az aggregátumok a textilszínezékek csomóba össze állt szemcséi, melyek nedvesség hatására elkezdtek oldódni, így színes udvart képeznek a színcsomó körül.

Csontváry gácsi patikájától kb. 100-150 méterre helyezkedett el a Gácsi Posztógyár, mely a 19. század végi recesszióig Európa egyik legnagyobb textilüzeme volt. Mint a textilgyár történetét bemutató kötetből kiderül, a posztógyár nemcsak takarókat, vásznakat, hanem exportcikként egyéb színezett kelméket is szőtt, melyek felvevőpiaca nem csak az Osztrák- Magyar Monarchia területe volt, hanem a gyár termékei eljutottak Nyugat Európa országaiba is.
A gyár teljesen gépesítve volt a kor egyik legmodernebb gépparkjával. A posztógyár leltára szerint a festékek költségei a bruttó pénzforgalom 10%-át tették ki, mely kiterjedt festési gyakorlatot feltételez.
Gács térképét szemlélve jól látható a posztógyár alsó és felső üzeme, a vár és a tó, valamint a gyógyszertár elhelyezkedése.

A gácsi Forgách kastély látlatán minden fontos elem látható, a képeslap csak kiindulási alapot jelentett a mű születéséhez.

A tó végében lévő kis épület a gácsi posztógyár alsó gyára, azonban mivel ez a festő háta mögött helyezkedett el, így átkerült a tó látható végére.
A festmény különlegessége, hogy az előtérben egy banán és kis kókuszpálma áll.
Ezeknek kérdése sosem merült fel a művészettörténészekben, holott ha Csontváry lefest valamit, akkor annak ott kell lenni.

A posztógyár, mint említettem, kiterjedt kelmefestő gyakorlatot folytatott, mely során igen sok vizet használt. A forró mosóvíz felhasználása kiválóan alkalmas volt, hogy a kastélyhoz tartozó pálmaházat fűtse, melynek már nyomai sem maradtak meg a tó partján. A tó arra is szolgált, hogy a forró vizet nagy tömegében lehűtse, valamint az esetleges megmaradt, az ülepítőkből kiáramló szennyeződéseket megszűrje, tovább ülepítse.

Csontváry színek iránti vonzalma sokkal korábban kezdődött, mint hogy festéssel és művészettel kezdett volna foglalkozni. „Jól emlékszem arra, hogy a selyem remek színezése rendkívül kellemesen hatott rám. Az áru osztályozásánál a különböző színárnyalatok ismerete előnyöket biztosított a számomra, ezért az üzlet menetére befolyást gyakoroltam.” írja Csontváry fiatal koráról az önéletrajzában.

Csontváry gácsi posztógyári kapcsolatait az is bizonyítja, hogy több estben a Ligetben álló Iparcsarnok épületében volt kiállítása. Az iparcsarnok olyan épület volt, mely ipari kiállításoknak adott helyszínt, mint manapság a BNV területe. Az Iparcsarnok épületén belül kiemelt poziciót foglalt el a posztógyárak, vagyis a könnyűipar bemutatása is.
Stricker Ede 1870-ben szerezte meg a Gácsi posztógyárat. 1885-ben Gács a közművelődésért című Ujfalussy írásbol jól kiolvasható Stricker Ede és Csontváry kapcsolata.
Stricker halála után a gyárat családja viszi tovább részvénytársaságként üzemeltetve azt.
Feltehetően a részvénytársaság vezetőinek közbenjárására tudott Csontváry kiállítani az Iparcsarnokban, olyan időszakokban, amikor éppen nem volt ipari kiállítás a csarnokban.

A Csontváry színhasználatára és elméleti munkásságára feltehetően nagy hatással volt Wilhelm Ostwald német Nobel- díjas kémikus, kinek nevével többször is találkozhatunk Csontváry vonatkozásában.
Ostwald feltehetően látta Csontváry Iparcsarnok béli kiállítását is, hiszen Csontváry hosszabb leírást is ad Ostwald véleményéről, annak ellenére, hogy Ostwald látogatásakor Csontváry nem volt ott.
Csontváry így ír erről:
„két berlini tanár azzal a kéréssel fordult hozzám, engedjem meg, hogy a kiállításra meghívhassák Wilhelm Ostwald dr. híres tudós tanárt, aki nemrég a császár előtt olyan felolvasást tartott, hogy hagyjunk fel az olajfestészettel, mert nem tudjuk a régiek technikáját utánozni, nem tudunk fehéret festeni, nem tudjuk a világító színeket előállítani s nem tudunk tartós színekkel festeni, mert festményeink idővel barna „szósszá” válnak s a művészetnek kárt okoznak.” (itt feltehetően Csontváry Munkácsy festményeire utal.)
Így folytatja: „Minthogy ezen a kiállításon épp az ellenkezője van igazolva, itt fehér színek pompáznak, világító színek ragyognak s az évekkel előbb festett vásznak olyanok, mintha tegnap lettek volna festve. Ezzel az eredménnyel tehát, az egész festői technikát meg lehet menteni a csődtől, amelyre a tudós tanár a világot figyelmeztette.”
Minden esetre érdekes egyezést mutat a két ember munkássága között, hogy Ostwald, ki később kémiai Nobel-díjat is kap, a színelméleti kutatásait textilszálakon mutatja be.
Csontváry ismerte Ostwald munkásságát, olyannyira, hogy Ostwaldnak a zseni tenyésztéséről írt tanulmányát, mely elsőként a Pester Lloyd 1911. december 24-i számában jelent meg német nyelven, Csontváry 1912 januárjában már röviden ismertet és véleményez.
Vélhetően Ostwald tanulmánya indította 1913 februárjában írott hosszabb, megfelelően összetett és absztrakt eszmefuttatása megfogalmazására melynek címe:

Érdemes komolyabban is foglalkozni azzal, milyen alapanyagok kellene a textilek, posztók és finomszövetek színezéséhez.
A textilszínezékek többféle színezési eljárással alkalmazhatóak. Vannak gőzöléssel vagy főzéssel végezhető színezési eljárások, de ahhoz, hogy a textilszálon a festék megmaradjon és tartós legyen a színhatás, pác-sókkal fixálni kell a színeket.
A pác-sók minden esetben fémkloridok, azoknak összetétele is befolyásolja a színezékek végleges színeit. A Gácsi gyárban Fémkomplex színezékeket alkalmaztak, melyek elnevezése onnan ered, hogy egy vagy két színezékmolekulához egy fématom tartozik. Ennek megfelelően beszélünk 1:1 ill. 1:2 fémkomplex színezékekről. Savas közegben használatosak, a fehérje alapú és a poliamidszálak színezésére, a fématommal létrejött kötés következtében igen jó színtartósággal alkalmazhatók.
A színezési eljárás során a mosószóda és az enyv alkalmazása elengedhetetlen.

Érdemes komolyabban is foglalkozni azzal, milyen alapanyagok kellene a textilek, posztók és finomszövetek színezéséhez.
A textilszínezékek többféle színezési eljárással alkalmazhatóak. Vannak gőzöléssel vagy főzéssel végezhető színezési eljárások, de ahhoz, hogy a textilszálon a festék megmaradjon és tartós legyen a színhatás, pác-sókkal fixálni kell a színeket.
A pác-sók minden esetben fémkloridok, azoknak összetétele is befolyásolja a színezékek végleges színeit. A Gácsi gyárban Fémkomplex színezékeket alkalmaztak, melyek elnevezése onnan ered, hogy egy vagy két színezékmolekulához egy fématom tartozik. Ennek megfelelően beszélünk 1:1 ill. 1:2 fémkomplex színezékekről. Savas közegben használatosak, a fehérje alapú és a poliamidszálak színezésére, a fématommal létrejött kötés következtében igen jó színtartósággal alkalmazhatók.
A színezési eljárás során a mosószóda és az enyv alkalmazása elengedhetetlen.

Pont azért, amiért az itt bemutatott, 1896-os festmény részletének egyik oldala matt, míg a másik színgazdag, mivel a fotózáshoz lakkbenzinnel kentük be a mű érintett területét, ezzel imitálva az elpárolgott terpentint.

Csontváry csak egy kisebb festődobozzal utazott, melyben az oldott állapotban, üvegbe tett anilin színezékek könnyűszerrel elfértek.

Számomra az anyaghasználat tisztázásával kinyílt a titok és elkezdődhetett Csontváry igazi arcának kutatása.

Ennek egyik eredményeként jelent meg az itt is megvásárolható  könyv, melyből Csontváry és Isadora Duncan kapcsolatáról olvashatnak részletesen.

Ez a téma, és a kutatásaim átírják az eddig ismert Csontváry képet. 
A gyógyszerész festő műterme eltér egy “átlagos” festőművész festészeti ismereteitől és gyakorlatától. Csontváry anaghasználatának egyediségéből is adódik képeinek látványa, mely művek színtartóak és színgazdagok. Csontváry, aki nem olajfestékkel dolgozott, megreformálhatta volna a XX. század festéstechnikáját is, azonban függetlenségével megtartotta magának e különleges eljárást. 

Több kétkedő hang is megszólat Csontváry anyaghasználatát illetően, azonban a fizikai, és kémiai tudományos tényekkel vitatkozni botorság, pusztán stíluskritikai véleményezés már nem jelent 100%-os biztonságot egy műtárgy megítélésénél, főleg, ha az esetleg rosszul restaurált vagy erősen sérült alkotás. A mai technikai lehetőségek egyértelműen meg tudják mutatni az anyaghasználat és anyagvizsgálat alapján, hogy a változó színvonalon készült Csonrváry művek eredetiek-e vagy sem.