Ismeretlen Ismerős

A 80 éve lappangó Csontváry önarckép története

“Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben” / Csontváry Kosztka Tivadar /

 01onarckep 02foto

Balra: Csontváry önarcképe 1890-es évek közepéről. Kiállítva: 1936- Frankel szalon, 31-es tétel. Méret: 51 x 78 cm. Jobbra:Csontváryról fennmaradt felvétel

Csontváry Kosztka Tivadar a magyar képzőművészet egyik legtitokzatosabb alakja. Bár formailag teljes önéletírást hagyott hátra (Nagy Önéletrajz (1913), mégsem tudunk meg gondolatairól, érzéseiről és utazásairól túl sokat ezen írásból. Az elmúlt évekig hitelt érdemlően csak 1 fotó maradt fenn Csontváryról, ahol a művész egy Tátrai túrán mutatkozik félprofilban, a korabeli kirándulók ruházatát és sapkáját viselve. Önarcképe, mely 1900-as évek elején fest önmagáról, a magyar képzőművészet egyik legismertebb alkotása.

Vörös portré  45 x 55 cm

Az elmúlt évek kutató munkája során Molnos Péter hitelt érdemlően tudta bizonyítani a Magyar Nemzeti Galéria raktárában fekvő „Vörös szakállas Önarckép” című munkáról, hogy Csontváry alkotása. Bizonyítási eljárása során több, kortársak által készített karikatúra és rajz, valamint egy 1894-es fotó volt segítségére. A felvétel, melyen Csontváry is szerepel 1894-ben készült Münchenben; a Hollósy iskola növendékei közt a háttérben jól azonosítható Csontváry Vörös Önarcképe.[1] A mű hiteles szerzőségét a festmény különleges anyaghasználatának elemzése is bizonyította.[2]

Csontváry férfi alakjaiban, a legtöbb esetben önmagát ábrázolta, így a festőre ismerhetünk több festményén is. Ilyen a Fohászkodó Üdvözítő című munka is, ahol a  figurát jobban szemlélve Csontváry portréját láthatjuk, ugyan ezt a lefelé ívelő szempárt találhatjuk meg a Hollósy iskolában készült felvételen is. A teljes fotón nemcsak Csontváry rajztábla mögül kukucskáló portréja látható, hanem a bal első festmény hátterében a megfestett profilképe is.

03SORCsontváry portréja és profilból való ábrázolása egy festményen[3]. jobbra középen: a Fohászkodó Üdvözítő részlete, jobbra: Vörös szakállas önarckép. Lent: az Önarckép arcának ábrázolása összehasonlítva a fotón látható festményen szereplő Csontváry profil képével. Jobbra a kirándulós kép arcának 180°-os forgatását látjuk. A hasonlóság szembe ötlő. Ez az elemzés szintén segítette a művön szereplő személy azonosítását.

06duplaTérjünk még vissza az 2009-ben azonosított Vörös Önarcképre és önmaga ábrázolására művein. Mint ismeretes, Csontváry több, híres művészeti alkotást is átemelt parafrázisként művészetébe, így készülhetett a Fohászkodó Üdvözítő Mathias Grünewald: Isenheimi Oltárának Krisztus ábrázolás alapján, az Önarckép Van Gogh: Önarckép palettával című művének beállítására emlékeztet és a Vörös Önarckép is,  mely kifejezetten egy Van Gogh Önarckép másolatát idézi.

08vangogh 09palettas

Van Gogh vs. Csontváry: Palettás Önarcképek

A vörös Önarckép mégsem azonosítható azzal az önarcképpel, melyet az 1936-os Frankel Szalon béli kiállításon állítottak ki. Bár a Vörös portré Pesti Napló Képes Melléklete, 1936. május 10.-i számában szerepelt a Csontváry gyűjteményes kiállításának illusztrációjaként. A kiállítást Lehel Ferenc rendezte nagyrészt addig ismeretlen festményekből, melyeknek nagy része Felvidéki területről került a kiállításra. A kiállítás zárása után a műtárgyak visszakerültek Szlovákiába, a képek sorsa, tulajdonosaik neve a mai napig ismeretlen.

Egy portré – két portré?

10cimkeA Vörös szakállas önarckép hátulján látható vignetta a „HAMIS.” megjelöléssel

A Vörös szakállas portré (45 x 55 cm) 1933-ban került az akkori Szépművészeti Múzeum leltárába, de hamarosan vitatott alkotás lett, melynek leltári címkéjére „HAMIS.” jelzés került tollal. A nagyszerű festménynek ez a megbélyegzés előnyére vált,  hiszen így, eredeti formájában, többszörös restaurálás nélkül át tudta vészelni a II Világháborút az azt következő évtizedeket[4] addig, amíg Molnos Péter be nem tudta bizonyítani eredetiségét[5].

Molnos Péter így ír az általa megtalált műről: „A tárlat képjegyzékében szereplő 31. tétel egy Önarckép, melynek a katalógusban közölt mérete (51×78 cm) egyik ma ismert, azonos témájú Csontváry-művel sem hozható összefüggésbe. Szerencsére azonban a Pesti Napló Képes Mellékletének kiállítási képriportjában – négy másik mű mellett – a Büchler Gyulától a Szépművészeti Múzeumba került Önarckép reprodukcióját is megtaláljuk, így az adatok közötti, fent említett eltérés minden bizonnyal a katalógus pontatlanságával magyarázható.”

Molnos Péter nem ismerte kiváló tanulmánya írásakor a barna önarckép című művet, így számára egyértelmű volt egy esetleges téves méretezés; fel sem tételezhette egy nagyobb méretű, álló formátumú kép meglétét, melynek mérete tökéletesen megegyezik az 1936-os kiállításon szereplő Önarckép adataival.

Az újonnan felmerült Önarcképpel kapcsolatban első sorban Lehel Ferenc Csontváry monográfiájára, az írott kritikákra és az 1936-os, Frankel szalon béli kiállítás katalógusára támaszkodhattunk. A forrásanyagokat számba véve a műről sokkal több írásos dokumentum maradt, mint azt remélni lehetett volna.

11voros

Vörös szakállas önarckép Csontvárytól és Van Gogh korai portréja. A jobb oldali Van Gogh féle palettás önarckép szintén összefüggésbe hozható a vörös portré titokzatos személyével. “Egyazon évben született hollandus pályatársával, Van Goghgal, akire csodálatosképpen arcban is hasonlított.” (Lehel Ferenc: Csontváry újranyomás. 47. old)

Lehel Ferenc

Lehel Ferenc[6] elsőként szerkesztette meg Csontváry életrajzát és emellett művei átfogó elemzését is elkészítette. Írásaiban közvetlenül a művész halála után megpróbálta művészettörténeti szempontok alapján értékeli életművét. Könyve, a „Csontváry. A Posztimpresszionizmus Magyar Előfutára” címet viselte és 1922-ben jelent meg. Ennek kiegészített változata 1931-ben került először kiadásra, ekkor került a cím kiegészítésre is. Ez a mű a Csontváry kutatás egyik alapvető forrásművének számít ma is.

Az 1930-as években Csontváry művészetének első reneszánszát a retrospektív kiállításai hozták el. Lehel[7] érdeme többek közt az is, hogy a Csontváry oeuvre megszerkesztése mellett megpróbálta felkutatni a lappangó képeket is, melyek között az itt bemutatott portré is szerepel. Lehel által rendezett gyűjteményes kiállításáról mai tudásunk szerint fényképes dokumentáció nem maradt fent, így még ma is vannak olyan művek, amiknek beazonosítása várat még magára.

A Lehel által kiállított, meghatározott és beazonosított festményeket eredeti Csontváry alkotásként kezeljük, de a mai napig számítani lehet újabb Csontváry festmények felbukkanására, melyek azonosítása feltehetően nem lesz egyértelmű a közeljövőben sem, mivel egyre kevesebb autentikus forrásanyag felbukkanására lehet számítani.

A katalógusban egy 51×78 cm nagyságú festményről tesznek említést; ugyan arról, az eddig ismeretlen (vagyis fényképpel nem dokumentált) képről is több kritika számol be az 1936-os újságok hasábjain. Ugyan erről a darabról ír Lehel Ferenc is, a festő monográfusa, aki több említést tesz monográfiájában, melyek a következők[8]:

  • „Német jellege van természetesen Hollósy iskolás rajztanulmányainak is, barna Önarcképének is, minthogy a Hollósy iskolának, különösön akkoriban határozott német szelleme volt”[9]
  • „Mégis nemcsak késői ember- és állatalakjait, hanem már az iskolás Önarcképét, sőt az Almát hámozó öregasszony képét minden szeretetteljes odaadása mellett úgy elrajzolta, hogy nincs az a német gótikus vagy barokk mintakép, mely deformáltabb volna.”[10]
  • „Önkritikája kemény volt, képei szempontjából ugyan olyan, mint erkölcsi tekintetében. Mert bár a kiállított és ki nem állított képek érettsége között nagy kvalitáskülönbség volt, a mostoha sorsra ítélt festményeket, ha gyakorlatlanabb technikával is, de nem kevesebb áhítattal készíttette. Különösen elragadó kifejezésű müncheni Önarcképe érdemelte volna meg, hogy kiállítsa.”[11]

Mint látható, Lehel háromszor is említi a művet, melyet iskolás stúdiumnak, barna karakterű, német gotika elemeivel bíró képnek tart. Csontváry, mint a 3. idézetben kifejti, műveit saját maga száműzte, tájképi ábrázolásait többre tartotta alakokat ábrázoló műveinél. A lappangó Önarckép is selejtezésre került, ahogy Csontváry fogalmazott: baglyok és denevérek közé.[12]

14hatakt

Csontváry Hollósynál készített hát tanulmány rajza és a Barna Önarckép, mely stúdium.

Lehel Ferenc Csontváryt jól ismerte, így az 1936-os kiállításon megjelenő Önarckép szereplőjének azonosításához kétség sem férhetett. Lehel feltehetően tudta, hol volt ez a mű a Felvidéken, mivel, mint az előbbiekben megírtuk, különös gonddal foglalkozott vele monográfiájában. A Frankel Szalon kiállításának a festmény főhelyet is kaphatott, mivel a korabeli kritikák szintén többszörösen említik.

16fejekCsontváry Önarcképének röntgenképe  balra, és Csontváryról kézsült két, korabeli rajz. A röntgenkép az eredeti festményt mutatja, mely később hosszabb hajat és nagyobb szakállt kapott.

Legérdekesebben Dénes Zsófia fogalmaz „Kép- 1936” (Reggel, 1935, május 4.) című írásában a müncheni Önarcképről: „A mai kor élménye, vigasza és felülemelkedése vagy –  Te keselyűvé szikkadt egykori aggastyán, örökifjú Csontváry!”[13]

A Vörös szakállas Portré feltehetően ez után a kiállítás után kaphatta meg „HAMIS.” jelzőjét, ugyan úgy a kiállításon bemutatott képeknek is nyoma veszett. Feltehetően Lehel monográfiájának és munkájának megkérdőjelezése okozta az „újonnan felmerült képek” megbélyegzését.

A festménynek így 1936-ban nyoma veszett 1990-ig, Csontváry egyik távoli rokona őrizte összecsavarva egy női akttal együtt a Felvidéken. A festmény Nagyszombatba került jelenlegi tulajdonosához, aki a felcsavarás miatt a festményt restauráltatta. A restaurálás során a festményt dublírozták, így csaknem 20 évre láthatatlanná vált a festmény hátuljára festett 2 zarándok tájképbe helyezett ábrázolása.

2008-ban került vizsgálat alá ez az álló formátumú, férfi fél aktot ábrázoló mű. A festményen zöldesszürke, a századfordulón a művészeti iskolákban használatos háttér előtt egy lecsavart, derékra rögzített inget és sötét nadrágot viselő keselyűszerű férfi látható, szikáran, soványan. A festményen lévő férfimodell emlékeztetett Csontváry Kosztka Tivadar egyik, a Hollósy iskolában készült rajzára, de mégis több volt annál. A mű kvalitása, finom vonalvezetése tragikus felhangot adott a feltehetően tükörből festett műnek; melynek címe: Müncheni Önarckép.

A festmény ugyan azzal a különleges anyaghasználattal készült, mint az általam vizsgált eredeti Csontváry képek esetében kimutatható. Fehérei vakítóak, színei közül hiányzik a századelő festőakadémiáin oly annyira kedvelt barna máz, vagyis a mesterséges bitumen alkalmazása. A formailag elrajzolt kéz, a nyak izomcsoportjainak kevésbé sikerült ábrázolása Lehel mondatait támasztja alá.

Egy kép, két kép

A festmény kutatása innen indul, kalandos sorsa regénybe illő. A festmény tulajdonosa a restaurálás előtti, a festmény hátulján található képet nem örökítette meg, így elmondása alapján a Csontváry életműből keresve analógiákat nem lehetett kitalálni, mi is lehetett pontosan a festmény hátán. A használt röntgentechnika Csontváry különleges anyaghasználata miatt nem hozott eredményt, s mivel a tulajdonos által az 1990-es években restaurálásra felkért szakember azt állította, hogy a kép hátulján látható művet a dublírozás miatt levakarta, kilátástalannak tűnt a keresgélés.

A festmény hátuljának visszahajtott sarkait mikroszkóp alatt vizsgálva az vált láthatóvá, mintha a hátsó kép mégis ott lenne, legalább is sarkai érintetlennek tűntek. Egy merész ötlettől vezérelve és azt a tényt figyelembe véve, hogy a különleges, Csontváry által használt festékrétegre nem tapad semmi tökéletesen, szakrestaurátor egy gyors mozdulattal eltávolította a dublírvásznat, s elénk tárult az a titokzatos kép, melynek nyomozása igen sok új adatot hozott Csontváry életéről.

17dublirA festmény (Müncheni Önarckép) dublírozásának eltávolítása után a „Zarándokok”[14]szinte sérülésmentes képe

A festmény, és ami mögötte van

Az Önarckép hátoldalán így elő került az a titokzatos kompozíció, mely megtalálását senki sem remélte. A festményen két férfi, egy idősebb és egy fiatalabb, kik feltehetően apostolok vagy zarándokok a képen jobbról bal irányba tartanak. Mögöttük szepesi dombokat idéző táj, melynek jobb vonulata csúcsán egy épület látható. Ez az épület is hasonlít valamire, mégpedig a gácsi Forgách kastélyra.

A hasonlítás elmélete sok esetben stíluskritikai ítéletet is eredményezhet, s bár az egyik zarándok kezének megfestése igen hasonlít az Almát hámozó öregasszony kezének megfestésére, mégsem volt teljesen egyértelmű Csontváry szerzősége. Csontvárytól idegen a mozgást ábrázoló képi motívum, a különleges képkivágás és a téma „távolisága” is, hiszen nem tudtuk, mi okból siet e két ember. A festmény tájképi részletei viszont Csontvárys részletekkel rendelkeznek, az ég, a felhők és a dombok koloritja több ismert Csontváry mű képi világát idézi.

18hata

A festmény dupla vakrámára történő helyezés után, minimális restaurálással.

Eugene Burnand

Az Önarckép hátulján lévő munka nem önálló mű, hanem egy műtárgy másolata. A festmény Eugene Burnand svájci festő alkotása, eredeti cím: Péter és János rohannak a sírhoz. A festmény az 1898-as évi Párizsi Szalon kiállításon kapott nagydíjat. Vajon mi késztette Csontváryt, hogy lemásolja e művet? Miért festette meg pont önarcképének hátuljára a két apostol alakját, akik közül a jobb oldali figura erősen emlékeztet Csontváryra?

19burnand

Eugène Burnand: The disciples Peter and John came running to the tomb on the morning of the Resurrection, 1898. Paris, Musée d’Orsay H:82 cm X L:134 cm;

Eugene Burnand 1850-ben született Svájcban. Schaffhauseni tanulmányai után Genfben építészetet tanult, ahol 1871-ben diplomát szerzett. 1872-ben Párizsba költözött, ettől kezdve inkább a festészettel foglakozott. Courbet és Millet erős hatással voltak művészetére, melyet a realizmushoz lehet sorolni; bár némely műve erős preraffaelita hatást tükröz, mely magyarázható Londonban töltött éveivel. Legsikeresebb műve a Péter és János Feltámadás reggelén rohannak a sírhoz című festménye, melyet 1898-ban a zsűri egyhangúan az adott év Szalon kiállításának nagydíjával jutalmazott. Élete során többször élt Itáliában, elsősorban Firenzében és Rómában. A svájci képzőművészeti Társaság vezetője és egyben irányadó, meghatározó tagja volt. Fő művein Biblikus témák jelennek meg, tájképi ábrázolásai is számottevőek. 1921-ben, Párizsban halt meg.

Eugene Burnand azok közé a festőművészek közé tartozik, kiknek neve a közép-kelet európai művészettörténet oktatásban csak igen ritkán hallható, művészete ismeretlen, mind a kutatók, mind pedig a nagyközönség számára, nagydíjas műve így a meglepetés erejével hat a szemlélőre.

Eugene Burnand és Csontváry kapcsolatára, személyes találkozására írott forrás nem maradt fenn, mégis e másolaton kívül feltételezhető a két művész szorosabb kapcsolata. Burnand jó kapcsolatot ápolt német és francia művészekkel, így Max Liebermannal is, akit Csontváry ismerhetett. Csontváry és Burnand Schaffhausen okán is ismerhették egymást, de Csontváry többször említi Svájci utazásait is Önéletrajzában, így Genovaban vagy Genfben is megismerkedhettek. Burnand és Csontváry is igen sok időt töltött Itáliában, bár Csontváry esetében nem sok ténnyel találkozunk írásában. Prof. Philippe Kaene, Burnand monográfusának véleménye szerint Burnand fő művét Firenzeben festette, festményeinek modelljeit a környező településekről szerezhette. Burnand igen fontosnak tartotta a természetes embertípusok megjelenítését, mely tükrözi az emberi természetet. Prófétája tiszta lelkű, büszke jellem, apostolai lelkesek, tele hittel és reménnyel.

Festő és modellje

20zarandokfejA Müncheni Önarckép profilja és a mű hátulján látható Zarándokok idősebb figurájának képe. A két portré hasonlít.

Burnandról egyetlen felvétel maradt fenn munka közben, mely 1903-ban készült Itáliában. Ez a kép sok új kérdést vet fel Csontváryval kapcsolatban is. Eugene Burnand a felvételen Itáliai műtermében fest egy modellt, aki igen erősen hasonlít Csontváry Kosztka Tivadarra, ugyan úgy szembe tűnő a hasonlóság az Önarckép profilból ábrázolt figurájának és az idősebb apostol arcának vonásai közt.

Burnandról egyetlen felvétel maradt fenn munka közben, mely 1903-ban készült Itáliában. Ez a kép sok új kérdést vet fel Csontváryval kapcsolatban is. Eugene Burnand a felvételen Itáliai műtermében fest egy modellt, aki igen erősen hasonlít Csontváry Kosztka Tivadarra, ugyan úgy szembe tűnő a hasonlóság az Önarckép profilból ábrázolt figurájának és az idősebb apostol arcának vonásai közt.

21muteremEugene Burnand 1903-ban modell alapján festi egyik képét. Korabeli felvétel. Lent:Csontváry Önarcképe, a felvételen látható modell és annak festett portréja, jobbra Csontváry 1900 körül készült Palettás Önarcképe. Csontváry korai Önarcképét vízszintesen tükröztük a jobb kezelhetőség kedvéért

22sokfej

A modellt és a róla készült festményt jobban szemlélve Csontváry önarcképére ismerhetünk, ugyan ezt a lefelé álló szempárt találhatjuk meg a Hollósy iskola nemrég előkerült, 1893-as felvételén, melyről a tanulmány elején részletesebben is említést tettem.

Csontváry magát több esetben említi prófétaként életművében. Elhívatás élménye, mely Iglón érte volt a kiindulópont „prófétai” életéhez, melyek egyre erősödtek. Különc viselkedését nem fogadta el környezete, csodabogárként nézték: ezek a tulajdonságok is hozzájárultak, hogy többen pszichopatológiásnak tartották.

Magáról így ír: „Itthon, mivel hogy az akadémiákat is a feje tetejére állítottam, bojkott alá kerültem. Gúnyos mosolyok közt a Kelet prófétája lettem, és mert a zsenik tenyésztését nem engedélyeztem, hát földrengést kértem. Azóta reng alattunk a föld, zseniket hajszolunk, de az Isten szeretetére nem gondolunk. Alkohol, dohányfüstbe fullad itt minden, csatázunk, harcolunk, vitatkozunk a napi megélhetésen, Isten adta mindennapi kenyéren. Sokat utaztam, sokat átéltem és láttam, de ilyen pusztulással nem álmodtam.

Emberek hová süllyedtünk – mi lett ebből a modern kultúrából. Ha dudva nőtt s a dudvában dúvad és ezt pusztítjátok, ám legyen, tisztuljon meg hát ez a világ, hogy Isten félelemben és közvetlen kapcsolatban, békességben és szeretetben tovább fejlődhessen.” Prédikálja Csontváry Önéletrajzában.

23ima

A főpapi ima, 1900. Középső figurától balra maga Eugene Burnand portréja látható. Az apostolok vegyes érzésekkel szemlélik a prédikáló „prófétát”.

24imaarc

Burnand festményének fő alakja, Csontváry Fohászkodó Üdvözítőjének arca és a Hollósy iskolában készült fotó Csontváryról. Burnand modelljének és Csontváry karakterének hasonlósága tagadhatatlan. A lefelé álló szempár igen erős karakterjegyként érvényesül.

Csontváry szavai a hitről és Istenről mindenképp elgondolkoztatóak. Egy biztos, mély hite, elhivatottsága adott erőt, hogy majdnem 40 évesen hivatásaként válassza a festészetet és lépjen Isten és a maga számára kijelölt úton.

Bár egyelőre nem feltételezhető, hogy Burnand és Csontváry kapcsolatáról bármilyen írásos anyag is előkerül, a két ember lelki azonosulása egyértelműen kimutatható, ugyan úgy Csontváry és a titokzatos modell hasonlósága.

A müncheni Önarckép mű a kutatások után sikeresen visszatért az életbe, hátulján látható kép teljes megfejtése azonban egyelőre várat magára. Addig is nagy figyelemmel tekintsünk az 1894-es, prófétai útjának elején álló Csontváryra, és keselyűszerű önarcképére.


[4] Fülep Lajos egykori művészettörténeti tanszékvezető professzor írta:
“Csontváry műveit már nemegyszer fenyegette a pusztulás veszélye… 1949-ben Párizsban voltak kiállításon. Évekkel utána érdeklődtem, hol vannak, miért nem látni őket. Az intézmény vezetője azt felelte, nincsenek, Párizsban feladták őket, az úton elvesztek… Mikor aztán azt mondtam, világraszóló botrányt csapok, ha nem kerülnek elő, egy idő múlva közölték velem, hogy a képek ott vannak a pincében, ládákban meg tekercsekben…”

[5] „E képek közül az első adat a Galériában lévő Önarcképre vonatkozik (nem a közismert, 67×39,5 cm méretű önportré, hanem egy 55,5×45,5 cm-es kép), amely 1933-ban került a múzeumba. A portré néhány vonásában hasonlít ugyan Csontváryra, de nem feltétlenül őt ábrázolja. A kép stílusa nem illeszkedik az oeuvre-be, de nem rokonul az állítólagos Csontváryművek formajegyeihez sem. Mint kétes kép, nem került be az oeuvre-katalógusba, hiszen már egy 1948-as vizsgálat kiszűrte. Ennek ellenére a kép megérdemelné a komolyabb vizsgálatot. Stílusát tekintve azonban mindenesetre szórványnak minősül, külön kell tehát választani a többi állítólagos Csontváry-képtől.” Németh Lajos: A Csontvárynak „tulajdonított” képekről
(Csontváry-emlékkönyv, harmadik kiadás, 1984, 155. oldal)

[6] Lehel Ferenc: „Csontváry. A Posztimpresszionizmus Magyar Előfutára” Párizs, 1931.

[7] Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar újonnan fölmerült képeinek kiállítása, Frankel szalon, 1936, május 3-31, Katalógus előszó

[8] Lehel Ferenc: Csontváry; Szellemkép könyvek, Budapest, 1998. Miltényi T. Az eredeti monográfiák újranyomtatva

[9] Lehel,újranyomás,  88. old.

[10] Lehel,újranyomás, 103. old.

[11] Lehel,újranyomás, 129. old.

[12] Lehel,újranyomás,  129. old.

[13] Csontváry emlékkönyv, 1984, 224. old.

[14] Munkacím (Végvári Zsófia)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.