2a | Színezett képeslap
a mostari hídról, 1900 körül

Motívumkeresés és a korszak modern médiumai

A Csontváry művészetét elemző írások közt Szabó júlia cédrusokról szóló írása az egyik legfontosabb és legpontosabban megfogalmazott. Szabó (7) utalt Isadora Duncannek, az antik görögség művészetfelfogását újjáalkotó modern tánc megteremtőjének a hatására, s a Csontváry-életmű két kulcsfontosságú motívumának: a cédrusfának és
a táncnak kereste az objektív forrásait az ikonográfia, az ikonológia és a történeti összehasonlító módszerek segítségével. Ő volt az első kutató, aki a tánc ábrázolását a kortárs művészeti eseményekből eredeztette, és a modern tánc és a Csontváry-képeken ábrázolt mozgások párhuzamára felhívta a figyelmet.

Csontváry másik jeles kutatója, Galavics Géza 2005-ös tanulmányában (8) részletesen tárgyalja a mozgókép szerepét Csontváry festészetében, melyre már negyven évvel korábban, 1965-ben Jászai Géza (9) is utalt Csontváry, kritikai jegyzetek című munkájában. Galavics pontos elemzést adott a Vihar a nagy Hortobágyon című festmény lehetséges keletkezési körülményeiről, említve az uránia tudományos Színház szerepét e mű születésénél, ennél tovább azonban nem merészkedett. A kor közművelődésének fellegvára, a bécsi és berlini mintára létrehozott uránia tudományos Színház nemcsak a Hortobágy-festmény születésénél fontos, hanem mint látni fogjuk, Csontváry legtöbb alkotásának is forrása.

A korban az ország legfontosabb ön- és közművelődési intézménye az 1898-ban berlini és bécsi mintára létrehozott Uránia Tudományos Színház lett, mely változatos előadásokkal, álló- és mozgóképekkel mutatta be a tudomány, a technika és a művészeti kutatás legújabb eredményeit. Az Uránia műsorán teljes estét betöltő, vagy 20-30 perces
ismeretterjesztő előadások szerepeltek, mint a Szent föld, Spanyolország, Fjordok hazája, Hollandia, Svájc és Itália, vagy az 1898.ik évi műtárlat remekeit illusztráló képsorozat. A vetített képes, vagyis állóképekkel illusztrált előadások 1901-től rövid mozgófilmekkel bővültek; ilyen volt az Uránia tetőteraszán forgatott A Táncz című alkotás, melynek
szereplői a kor leghíresebb magyar színészei, Márkus Emília és Beregi Oszkár voltak.

Az Uránia vetített diaképei, sok esetben külföldi felvételek átvételei, a képeslapgyártás alapjául is szolgáltak, melyeket az utazás és a turizmus fejlődésével fekete-fehér vagy kézzel színezett formában az úticélokon meg lehetett vásárolni. Az Uránia előadásait nyomtatott formában is olvashatták az érdeklődők. A mai Mindentudás Egyeteméhez hasonló előadássorozat igen széles rétegeket vonzott; a nagy érdeklődésre való tekintettel 1911-ben megalakult az Uránia Taneszközgyár, mely lehetővé tette, hogy vetítőgépet kölcsönözve az emberek otthon is élvezhessék az előadások diaanyagát.

Csontváry és az Uránia

Csontváry 1900-as évek elején készült munkái tele vannak energiával, lendülettel. művészete, korábbi festményeivel összehasonlítva, új irányt kapott, képeinek vizuális megjelenése megváltozott, műveinek értelmezhetősége végtelen lett. kifejezésmódja letisztultabb, előadásmódja tökéletesebb lett, színhasználata megújult. 1899 és 1906 között készült festményeinek témaválasztása visszavezethető az Uránia Tudományos Színház már említett előadásaira. Bár a színház (3a kép), előadásainak feldolgozottsága rendkívül gyér, még így is egyértelmű a vetített képes előadások és a
Csontváry-képek közötti időbeli és téma szerinti párhuzam. 1899-ben az urániát felszerelték álló- és később mozgókép bemutatására alkalmas vetítőgépekkel, ez az év volt Csontváry legtermékenyebb korszakának kezdete. Csontváry érdeklődő, a természettudományokat és a művészetet lelkesen szerető emberként mindennapos vendége lehetett az előadásoknak, ahol tudománnyal, csillagászattal, művészettel kapcsolatos több felvonásos „darabokat” játszottak mozgóképekkel és színezett, vetített diákkal.

Csontváry művei egy részének vizuális megfogalmazása kapcsolatba hozható a korban kereskedelmi forgalomban kapható színezett képeslapokkal, melyekből az általa látlatnak nevezett óriás vagy kisebb méretű veduta-látképeket állította össze. (10) Mint már említettük, a képeslapok diafotói egyébként szerepeltek az Uránia előadásain is. Ezek a felvételek – vetített képek vagy nyomtatott képeslapok – szorosan kapcsolódtak a fotográfia mint új műfaj széles körű elterjedéséhez. Sok esetben a legjobb fotográfusok – a vegyészeti ismeretek miatt – a gyógyszerészek közül kerültek ki, így az sem zárható ki, hogy Csontváry is művelte az új műfajt, és akár a képeslapok kézi színezésével is megismerkedhetett. (11) Mindenesetre festményei és a korabeli színezett képeslapok között meglepő kompozíciós egyezés figyelhető meg, ráadásul a képeslapok színezése is a Csontváry által használt anilinfestékkel történt (2a, 2b, 2c és 2d kép).
A 2000-es évekig a Szerelmesek találkozása című festménynek (4b kép) csak a középső része volt ismert. A festményen szereplő kék ruhás nő azonosításának szálai is az Urániához vezetnek, akárcsak a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, a Liliomos hölgy, a Színpadon (4a kép), a Sétakocsikázás újholdkor Athénban (4d kép) című festmények kutatásai is. A lista közel sem teljes. A festményeinek ihletése ugyanaz, ugyanabból a forrásból táplálkozik, allegorikus vagy megfestett formában. Ugyanaz az alak jelenik meg valósághűen vagy áttételesen a képeken, amelyek közös szereplője-ihletője egy asszony, akinek karrierje a világvárossá váló Budapesten indult, a 19–20. század fordulóján: ő Isadora Duncan (4c kép), a modern táncművészet megteremtője.

Budapest 1900-ban szakít a tizenkilencedik század szokásaival, gondolkodásmódjával, illem szabályaival, de még beszédstílusával is, és ez a folyamat sokkal gyorsabban megy végbe, mint Bécsben. […] Budapest fénykorát élte 1900-ban. A gazdasági fellendülés abban az esztendőben véletlenül ugyanakkor jutott a zenitre, amikor a kulturális élet is a delelőn járt. […] Férfiak és nők újabb nemzedéke vette át a régiek helyét. A színek, hangok és szavak java része – a légkör, a nyelv Budapest zenéje – végérvényesen átalakul. (14)

A modern táncművészet születése

Az 1900-as évek eleje a modern tánc születésének és a színházművészet elismerésének időszaka volt. A klasszikus baletten túllépő táncművészet, a mozgás- és színházművészet ismert hírességei például Isadora Duncan táncművész (5a kép), Geraldine Farrar operaénekes (5b kép), Anna Pavlova balerina (5c kép), Blaha Lujza, illetve Márkus Emília
színművésznő (5d kép). Az utóbbi rokonságban is állt Csontváryval, így talán ő volt az, aki a művész Budapestre költözése után a főváros pezsgő kulturális életébe bevezette. A rokonságról Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész így írt:
Lányai [Szegedy-Maszák Hugó] közül egyikük [Szegedy-Maszák Leóna] teozófus lett és bolondnak tartott festők társaságába járt, közéjük tartozott az a művész, akit ma Csontváry néven ismerünk, s akinek unokaöccse, Kostka István utóbb apám nővérét vette feleségül. Kostka István anyja a színésznő Márkus Emilia (Pulszky Károlyné) testvére volt. A tágabb család tagjaiként üldögélt egykor Csontváry és Nizsinszkij (Márkus Emília veje) abban a szobában, ahol én most e sorokat írom. (16)

Az Uránia színház kiváló színpadi adottságai, hangulata, befogadóképességének mértéke alkalmas volt arra, hogy a teremben színpadi műveket is játsszanak, ugyanis az épület mulatóból való átalakítása után is megmaradt a színpad mélysége.
Galavics Géza tanulmányában több forrásra is hivatkozik A Táncz című film premierjének hazai fogadtatása kapcsán, és egy internetes oldal is bemutatja részletesen kordokumentumok alapján a megmaradt film képkockáit, illetve a tartalmát, szellemiségét. A francia mintáktól is inspirált, az 1901 áprilisára elkészült első magyar film szövegírója Pekár Gyula, „operatőre” az Uránia Filmszínház fényképésze, Zitovszky Béla volt, akinek 24 mozgó fényképén a kor magyar színész és táncos hírességei Fedák Sári és Márkus Emília „főszereplésével” táncoltak. A film nem maradt fenn, de a korabeli sajtóvisszhangok alapján nagy sikere igazolt.
Szabó Júlia (21) a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című Csontváry-kép kapcsán – a cédrus körüli körtánc jelképszerű megjelenítésére gondolva – már fölvetette, pontosabban elképzelhetőnek tartotta, hogy Csontváry látta az Uránia A Táncz című produkcióját.
A hajdanvolt mulató 8 méter mély színpada, a színes villanyvilágítás táncprodukciók bemutatását is lehetővé tette. 1902-ben egy rendkívüli tehetségű táncosnő lépett fel Párizs és London után az Uránia színpadán, Isadora Duncan, akinek igazi nemzetközi ismertsége innen indult.

Impresszáriója kitalálta, hogy önálló műsorával elsőként a kontinens leggyorsabban fejlődő multikulturális és dekadens nagyvárosában, Budapesten kell bemutatkoznia. Jó ötlet volt:

a felszabadult, finom erotikától sem mentes táncelőadás 1902. április 19-én óriási sikert aratott az Uránia Színházban. […] Előadás után a férfiak kifogták kocsijából a lovakat, úgy húzták a szállodája kapujáig. Ez pedig csak a legnagyobb sztároknak járt, például Jászai Marinak, aki egyébként látta Duncan előadását, és lelkesedett érte. (22) 

Isadora fellépései, magyarországi sikerei, a nagybetűs modern tánc budapesti születése majdnem feledésbe merült. (23)

A múzsa, Isadora Duncan

Bár Csontváry nem írt a szerepléséről, feltételezhető, hogy az említett Csontváry-képeken megjelenő nőalak Isadora Duncan, aki több évig lehetett a művész múzsája. A tánc motívuma, a női karakter egyezése egy eddig teljesen ismeretlen részét tárja elénk Csontváry életének és festészetének.
Európában Isadora Duncan először kerti rendezvényeken és kisebb összejöveteleken mutatta be tehetségét. európai fellépésének egyik kezdő állomása Párizs volt, ahol 1896-ban lépett fel először. A különleges táncművész híre gyorsan terjedt, szinte egész Európában turnézott. Mozgása, külseje, fellépései megihlették a képzőművészeket is (6d és 6e kép); élete során olyan művészek örökítették meg, mint Friedrich August von Kaulbach, (24) Abraham Walkowitz, (25) Edward Gordon Craig, (26) John Sloan, (27) F. Luis Mora és Colombo Max.

Csontváry képi forrásai összetettek, sok esetben csak analógiákból és utazásai helyszíneinek felkutatásából derül rájuk fény. Első, Isadora Duncan táncát ábrázoló festményén (6a és 6f kép) Giotto fatáblájának vizuális analógiája mellett megjelenik Isadora Szent Ferenc-i gondolata is (6b és 6c kép). Carl Sandburg amerikai költő ezt így tolmácsolja:

A szél? Én vagyok a szél. A tenger és a Hold? Én vagyok a tenger és a Hold. Könnyek, fájdalom, szerelem, madarak röpte? Mind én vagyok. Táncolom, ami vagyok. Bűn, ima, repülés, a fény, mely sosem járt szárazföldön vagy tengeren? Táncolom, ami vagyok. (30)

Isadora Duncan ifjúkori próbálkozásai során New Yorkban és Chicagóban a Madame Pygmalionban, a Szentivánéji álomban és vaudeville-műsorokban lépett fel. Bár már 1899 előtt is táncolt önállóan, ebben az évben indult különleges táncának széles körű elfogadása. Londonba költözött, ahol saját „szalonjában” táncolt. London után Párizsba tért vissza. Isadora Duncan életének első meghatározó állomása azonban Budapest volt, itt lépett először nagyközönség elé az akkori Uránia Színházban, majd az Operaház színpadán. Aki látta táncolni, azt rabul ejtette a mozgás szabadsága, improvizatív koreográfiája, testének harmóniája, szépsége és ledér ruházata. Isadora különleges lényével egy csapásra ünnepelt sztár lett, jelenségével az Uránia Színházat látogató Csontváryra is erős hatást gyakorolhatott.

Művészi beteljesülés a szerelmesek találkozásában

Hasonlítsuk össze a fiatal Isadora fényképét és a Liliomos hölgy című festményt. A Liliomos hölgy (7b kép) szerepelt az 1936-os, Lehel Ferenc által rendezett Fränkel szalonbéli kiállításon. Németh Lajos nagymonográfiájában említi a Szerelmesek találkozása című kép nőalakjával való hasonlóságot, de konkrétumot nem hoz a szereplő kilétére. Az
ártatlanság liliomát kezében tartó nő ugyanakkor preraffaelita átirat is lehet (7c, 7e és 7d kép). Bár a festmény kissé ügyetlen megfogalmazású, a főszereplő egyértelműen azonosítható a különleges, peplosz típusú ruha alapján, melyet Isadora a görög tanagraszobrok mintájára viselt (7a kép). A Duncanről készült korabeli felvételek szerint a ruháján
volt egy keresztbe vetett stóla, melyet többféleképen is lehetett viselni. A Liliomos hölgy című festményen ezt a viseletet látjuk, leegyszerűsítve, mivel az átvető megjelenítése csak jelzésszerű.

Ez a táncoslány, szerintem, lehet vagy tizennyolc éves. Érdekes, a lábán milyen széles orrú, lapos cipő van, úgy látszik, sarkalatlan. De ebben a papucsszerű cipőben úgy jár, mintha nem is járna. Lebeg. A ruhája majdnem földig ér. Kék. Világoskék ripszes selyem. Ahogy mozog az emberek között, az anyag néha a testhez simul, és sejtetni engedi, hogy lábszára milyen formás. Melle alatt ott van az empire selyemszalag. A nyaka lágy, hosszú, fehér, ékszer nélküli. Fejét kissé oldalra hajtja, haja világosbarna, és a szemei… a szeme, mint egy őzé, meleg, sugárzó és ártatlan. És mosolyog. Én akaratlanul Mona Lisa mosolyára gondolok, de a hasonlat rossz, mert ez a mosoly ez szebb, bájosabb. (38)

A fenti leírás megerősíti korábbi találgatásainkat Csontváry Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című művének nőalakjait és a Liliomos hölgyet illetően, de a Szerelmesek találkozása kék kosztümös nőalakja is Isadorát sejteti. A Szerelmesek találkozása című festmény Csontváry-féle kétszereplős jelenet, amelyen megállt az idő, és amely önmagában, ismeretanyag nélkül, az 1900-as évek elején nehezen lehetett értelmezhető. A mű kissé szecessziós, kissé szimbolista felhangokkal is rendelkezik. A motívumok kibontottsága és finom, cizellált kidolgozottsága nem elégséges ahhoz, hogy a stílusirányzatok valamelyikéhez sorolhassuk a festményt. A mű látszólag összefüggés nélküli motívumrendszere a századforduló festészeti stílusát ismerő közönségnek idegen lehetett. Talán ez
az oka annak, hogy Lehel Ferenc csak a festmény közérthető, középső fő motívumát publikálta – a teljes műből kiragadva – 1931-es monográfiájában, melyen csak a nő és a férfi, valamint az álmodó angyal látható. A kép 1931 és 2005 között ismeretlen helyen lappangott.
Érdekes adalék, hogy Vágó Zsuzsa (Susanne) művészettörténész 1964-ben megjelent tanulmányában a Lehel Ferenc könyvéből (8b kép) ismert középső részletet saját fotójaként közölte, mindemellett az akkor lappangó festményt is részletesen leírta:

Das verschollene Bild „Amor” stellt ein Paar dar. Eine elegant gekleidete Dame – Stil der achtziger Jahre – reicht einem Herrn im Mantel – es ist eine Selbstdarstellung Csontvárys – lächelnd die Hand. Beide könnten einer Kinderzeichnung entstammen, und die Liebe, die sie repräsentieren, ist so, wie sich Kinder die Liebe vorstellen. Doch hinter ihnen erhebt sich ein mondbeschienener Bergrücken; darüber liegt die Nacht, und wo die Kontur des
Bergrückens sich von der Nacht abhebt, liegt ein Amor, ein Seraph, gleichsam auf der der Konturlinie zwischen Berg und Himmel zu Boden gedrückt, horchend, mit riesigen leuchtenden Flügeln, die sich in die Höhe richten, sich in die Nacht verbreiten, Überirdisches, den Himmel der Seligkeit berühren. (39)

[Az eltűnt „Ámor” című kép egy párt ábrázol. Egy elegánsan öltözött hölgy – az 1880-as évek stílusában – egy kabátos úrnak – aki Csontváry önábrázolása – nevetve a kezét nyújtja. Mindketten gyerekrajzként is készülhettek volna, és a szerelem, amit jelképeznek, olyan, amilyennek a gyerekek a szerelmet elképzelik. Mégis, mögöttük hold sütötte hegygerinc emelkedik, melyre az éj sötétje borul, és ott, ahol a hegygerinc kontúrja az éjszakától elválik egy ámor, egy szeráf fekszik – a hegy és égbolt közötti kontúrvonal közepében – a földhöz szorítva, hallgatva, hatalmas, fényes szárnyakkal, melyek az éjszakában széttárva a magasba merednek, a természetfölöttit, a mennyei boldogságot érintik meg.] (40) 

Isadora legtöbbször kék ruhában állt közönség elé. Beregi Oszkár visszaemlékezésében is empire selyemszalaggal díszített kék selyemruháról beszél az első találkozásukra emlékezve. A kék színpadi kosztüm érdekes összefüggésre világít rá a Szerelmesek találkozása című festmény kapcsán (8a kép). kék ruhás nő, vörösesbarna köpenyes, enyhén kopaszodó férfi. Legalább húsz év korkülönbség van köztük. Állnak és várnak a pillanatra, valamire, ami most kezdődik vagy most fejeződött be. A kép közepén látható pókháló időtlensége kíséri a megállított pillanatot, a szárnyas múzsa is alszik a kőkorláton, nem vezeti „hősét” a harcos úton tovább. megállt az idő. Az alkony vagy a hajnal pírja ébred a szoros végénél? Kinek vagy minek a hajnala vagy alkonya jön el? Remény, születés vagy elmúlás? Melyik világ
az igazi: a tükröződő vagy a látható?

A festményen feltűnik az egyetemes jelképként említett életfamotívum: a keskeny sétautat három fa kíséri: a rügyfakadás, a virágzás és a megtermékenyült, érett gyümölcs szimbólumrendszere az emberi bölcsességet és a bölccsé válás folyamatát mutatja, de jelképezheti egy bimbózó szerelem gyümölcsének megérését is. Csontváry álma jelenik meg a festményen, egy álomkép, melyet az örökkévalóságnak festett. Vajon az „emberélet útjának felén” járt-e a vörösesbarna köpenyes férfi, olvashatta-e Dantét, Freudot? A Giotto festményéről ismert angyal őrzi a ézerelmeseket? Valósak a figurák, vagy minden csak kitalált álomképrészlet, mely tökéletes kompozíciós szabályok szerint áll össze festménnyé?

A misztikus fény, melynek forrása indirekt, a hegyek mögé bújó felkelő vagy lemenő nap, sötét és világos. A nő-férfi archetipikus párra, ellentétpárokra épül fel a mű kompozíciója. A kép fő motívuma azonban a sötét-világos mezsgyéjén álló pár. A mű helyszínének forrása – feltehetően – az Uránia Tudományos Színház Svájcz című előadása
lehetett. Csontváry különleges szimbolikát használt, álomszerű tájba helyezte álmának helyszínét. Az álom helyszíne, a felhasznált motívumok, Isadora alakja, a reneszánsz ruha az állógallérral, a vörösesbarna palást és a Shakespeare-re emlékeztető Csontváry önarckép egyetlen kiindulási pontra vezethető vissza, ez pedig William Shakespeare Szentivánéji álom című darabja. A festmény alvó angyala és a szerelmespár fölötti pókháló szintén a színdarabra utal.
A darab az élet egyik legnagyobb és legfelemelőbb témájáról mesél, a szerelemről. A festmény helyszíne a svájci Brunnen, mely a Vierwaldstättersee partján fekszik. A kép vörösessárgás hátterét feltehetően korabeli képeslapok inspirálták (9a–9e kép), Csontváry azonban ennél többet festett meg. A háttérben megjelenő különleges égi tünemény a felkelő vagy a lemenő nap által álomszerűvé festett ég Szent Iván éjjele is lehet, ahol az álmok nem érnek véget: az éjjeli „hajnal pírja” elhozza a reményt, s a csodák és álmok birodalmába repít.

Talán a látványos Schiller-szikla is inspirálta Csontváryt (9f kép), hiszen festményének bal oldali motívuma (8a kép) erre a sziklára emlékeztet. Csontváry képszerkesztési eljárását ismerve nem kizárt, hogy William Shakespeare mellett Friedrich Schiller A zarándok (42) című versét, valamint Goethe Faustját is meg jelenítette különleges képi világában.
Csontváry magas szintű műveltsége, olvasottsága révén – romantikus 19. századiként – ismerhette ezeket a műveket.

Ha figyelembe vesszük Csontváry teozófus kapcsolatait is, (43) a Goethével való együtt gondolkozás művészetében megnyilvánulhatott. A Faust sorai azért is lehetnek fontosak, mivel Rudolf Steiner, aki kezdetben a Teozófiai Társulatban tartott előadásokat, pár évvel később, 1906 telén A karácsonyi ünnep jelei és szimbólumai (Zeichen und Symbole des Weihnachtsfestes) című előadásában utalt e goethei sorokra. (44)

Faust 45
A TRAGÉDIA MÁSODIK RÉSZE – ELSŐ FELVONÁS KIES TÁJÉK

Frissen lüktet az élet érverése
s az éteri hajnalpírt köszönti újra;
ó, föld, nem ingatott meg ez az éj se,
üdén pihegsz a lábamhoz simulva;
megkörnyékez derűd s mozdítja bennem
az elszánást, hogy szakadatlanul a
lét legfelsőbb fokára törekedjem. –
A hajnalfényben a világ kitárul,
ezerhangú az élet a fenyvesekben;
a völgyben ködgomoly, de már aláhull
az égi fény a mélybe, zsenge gallyról
s ágról friss zöld virít, amint kibámul,
hol álom szállt rá, a homályos aljból;
virág, levél pergőn hullatja gyöngyét,
szín szín után válik ki a talajból –
Paradicsommá változik a környék.
De nézd amott a roppant hegytetőket!
Már jelzik a magasztos óra jöttét;
az örök ragyogás elözönli őket,
mielőtt sugara ránk is lehullna.
Most, ím, a zöld havasi legelőket
borítja kristálytiszta fénybe újra,
és fokról fokra száll alá a mélybe –
A nap kibukkant! S jaj, már elvakulva,
sajgó szemmel fordulok tőle félre.
Így jár az epedő remény, ha üdve
már int, s a beteljesülés elébe
táruló kapuját eléri küzdve;
de az örök mélységek máris okádják
a lángözönt, s megállunk szíven ütve;
meggyújtottuk az élet fáklyalángját,
s tűztenger vesz körül, micsoda máglya!

Az öröm és bú izzó óceánját
– szeretet? gyűlölet? – mi szítja lángra
oly iszonyúan, hogy megint a földre
tekintünk, gyermeki fátyolra vágyva?
Így hát maradj, nap, a hátam mögött te!
Inkább a zúgó vízesést csodálom,
mely szirtről szirtre zúdul hömpölyögve
s ezer ágra hasad a sziklaháton,
majd ezer ága ismét egybetorkoll,
és tajtékát magasra csapni látom.
S mily nagyszerű, hogy e szilaj habokból
változó s mégis állandó születhet,
szép tarka ív, mely fölragyog, de olykor
szétfoszlik, míg hull a hűs, tünde permet.
Minden emberi fölfelétörésnek
hű tükre ez. Gondolkozz el s jegyezd meg:
színes visszfényében miénk az élet.

A nőalak ruhája és állógallérja (10b kép) a 19. és 20. század fordulójának színházi ízlését idézi, így a ruha alapján későbbi a Vágó Zsuzsa (1964) által említett 1880-nál. Az állógallér tipikus illusztrációja a reneszánsz korának, melyben Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka is játszódik.
A férfi alakját a festményen profilból láthatjuk. Feltételezhetően Csontváry önarcképe (10c és 10d kép), ahogy azt Vágó is írta (1964), amint a csodálatos éjjelen szerelmére rátalál. Alakja, a vörösesbarna posztókabát a gallérral, a fehér nadrág szintén utalhat a színházra, a shakespeare-i libériára. Hevesi Sándor Shakespeare-ről szóló egyik tanulmányában (1964) írta: „Shakespeare korában a színészek jóformán fizetett cselédek voltak, s ha Shakespeare-nek és tizenkét társának I. Jakab őfelsége szabatott ruhát skarlátpiros bársonyból – az mégiscsak libéria maradt.” (46)
Svájc mint helyszín szintén összekapcsolható Isadora Duncannal (10a kép), aki 1903-ban fellépett a Brunnen városától körülbelül 150 kilométerre lévő monte Verità („Igazság Hegye”) életreform-mozgalom központjában. Ugyancsak Svájchoz kapcsolódik a Rudolf Steiner nevével jegyzett Goetheaneum Szabad Szellemtudományi Főiskola,
melynek gondolatiságával Csontváry is erősen szimpatizálhatott.

A leghíresebb életreform-közösség Verità hegyén volt Asconában, a Lago Maggiore partján. A közösség 1900-ban jött létre, Tolsztojt és Nietzschét tekintve a kor szellemi vezéreinek. A hely a szabad szellemű, a haladó kulturális és ideológiai gondolatokkal bíró művészek, politikusok és filozófusok fókuszpontja lett a 20. század első évtizedeiben;
többek között olyanok számára, mint D. H. Lawrence, Carl Jung, Isadora Duncan, Max Weber, Martin Buber, Stefan George, James Joyce, Walter Gropius és Hermann Hesse. (48) 

A botrányosan öltözködő, hosszú hajat viselő, társadalmi normáknak fittyet hányó „gyógyulni vágyók” köre  folyamatosan bővült. Egész Európából érkeztek a másként gondolkodók: például az amúgy is svájci központtal rendelkező antropozófusok, a modern mozdulatművészet képviselői, a nyerskosztevők, a keleti „bölcselők”, a filozófusok és a szárnyaikat próbálgató „gondolkodók”. A hely hangulatához tartoztak a meztelenül táncoló vagy kertészkedő alakok, de rendeztek a „szanatóriumban” mai értelembe vett ezoterikus konferenciát, vagy igazi összművészeti fesztiválfélét a hajnalig tartó nyárünnepeken, amit Rudolf Steiner is említ. 

A Monte Verità nem gyógyintézet a szokásos értelemben, hanem inkább a magasabb élet iskolája, a fejlődés, a kibővített ismeretek és a kibővített tudat elnyerésének helyszíne… Ennek során a termeszét és a természetesség fogalma állt a megfontolások középpontjában. Nem csoda, hogy a Monte Verità lakói a „természeti emberek” jelzőt és ezzel az egzotikum iránti érdeklődést vonták magukra. […] Átveszem e listák egyikét Robert Landmann 1973-as Ascona, Monte Verità című könyvéből: Mihail Bakunyin, Pjotr Krapotkin herceg, Ungern-Sternberg bárónő, Vlagyimir lljics Lenin, Lev Trockij, Hermann Hesse, Mary Wigman, Ruggiera Leancavallo, Rudolf Steiner, Leopold Wölling főherceg, Emil Ludwig, Fidus, Erich Mühsam, Franziska Revenlav grófnő, Johannes Nohl, Arthur Segal, Karl Wolfskehl, Fritz Fleiner, Hegeler, Lábán Rudolf, Richard Seewald, Karl Bleibtreu, Martin Buber, Hans Arp, Bruno Götz, Otto Gross, Peter von Wrangel báró, Leonhard Frank, a Szacharovok, Eugen d’Albert, Reinhard Mea Gôring, André Gormain, Alfred Richard Meyer, Lulu d’Albert Lasard, Else Lasker-Schüler, Stefan George, Emmy Hennings, Hugo Ball, Paul Klee, Klabund, lsadora Duncan, Kempter, Alekszej Javlenszkij, Fritz Brupbacher, Lidia Petrovna, Marianne von Werefkin, Ivan Goll, André Gilbeau, Charlotte Bara, Leonid Kogan. […] Lában Rudolf például
egy ideig tánciskolát működtetett ott. (49)
A Monte Verita tehát az új életformák laboratóriuma volt. Sok mindent, amire ott vállalkoztak, ki kellett dobni, számos dolog azonban a többségi kultúra részévé vált, olyannyira, hogy ma már gyakran csodálkozunk, hogy miért is voltak azok elfogadhatatlanok vagy illetlenek a 20. század első felében. (50)

A magyar festők közül a münchenben megtelepedett Hollósy Simon már az 1890-es években kapcsolódhatott valamelyest az életreform-mozgalmakhoz és -törekvésekhez.

Ezt bizonyítja a Táncoló lányok az erdő szélén (51) című festménye is, ahol három lány, a táncos mozgás és a természet összhangja kerül megjelenítésre. 1894-ben Hollósy müncheni festőiskolájában tanult Csontváry Kosztka Tivadar is, aki már foglalkozott teozófiával, köztudomásúan vegetáriánus volt, és alkoholt sem fogyasztott. Érdekes összecsengése az életreform mozgalmak megjelenésének Csontváry parafrázisa is (11b kép), mely nem csupán Hollósy művének analógiája, hanem rejtőzködő, csak a röntgenfelvételen látható portréjával újabb (11c kép), dupla analógiát mutat Csontváry életreformokhoz és Isadora Duncanhez való kötődéséhez (11d kép).

Ebben az időszakban számos – később nagy hírű – fiatal magyar képzőművész indult el Európa nagyvárosaiba (London, München, Párizs, Bécs), hogy új technikákat és látásmódot tanuljon azoktól a külföldi mesterektől, akiket már megérintettek az Európa nyugati tájain ekkor kibontakozó új művészeti irányzatok. Ezek első generációjához tartozott a fiatal Mednyánszky László, aki 1872-ben – Diefenbach osztálytársaként – Alexander Strähuber osztályában kezdte tanulmányait, majd a kitörő kolerajárvány miatt megszakítva, 1874-ig volt a müncheni Művészeti Akadémia növendéke. 1874 és 1878 között Feszty Árpád is Münchenben tanult, majd 1878-tól Hollósy Simon szintén az akadémia diákja, aki tanulóévei alatt szakított az akadémikus stílussal, és 1886-ban ott alapította meg az ifjú, új utakat kereső külföldi és magyar festők körében népszerű magániskoláját. Öccse, Hollósy József 1880–1884 között ösztöndíjasként szintén Münchenben tanult. A két testvér valószínűleg ekkor került kapcsolatba a buddhizmussal, a helyi teozófus közösség közvetítésével. 1894-ben időlegesen Hollósy müncheni műhelyének tagja volt Csontváry Kosztka Tivadar is. Miután ezek, illetve a következő évek Diefenbach müncheni, majd bécsi működésének fénykorát jelentették, szinte biztosra vehető, hogy nem csupán a szintén teozófus Mednyánszky, hanem a Hollósy testvérek, Feszty Árpád és a Hollósy-tanítvány Csontváry, aki maga is vegetáriánus és a teozófia követője volt, ismerte – később saját „próféta létmódjának” akár mintájául is választhatta – a korabeli művész próféta „prototípusának” tekinthető német mestert.
Diefenbach tanítványa, Gusto Gräser, mestere művészkommunáinak mintáját is követve, a századforduló után a svájci Ascona melletti Monte Verità egyik alapítója lett. Az intézmény a többi korabeli természetgyógyász szanatóriumhoz hasonló gyógymódokat, légfürdőt, a szabadban ruha nélküli napozást, meztelen fürdőzést és hideg vízzel való tusolást, és ehhez csatlakozó húsmentes étkezést, továbbá a korabeli ruhaviselettel szakító, a fűzőt száműző, szellős, ún. reformruházatot kínált látogatóinak. (52)

Csontváry 1896-ban visszatért Svájcba, majd ellátogatott Genovába, ahol a későbbiekben Isadora Duncan magántánciskolát nyitott az 1910-es években, feltehetően nem előzmények nélkül. Csontváry sokáig kiadatlan nagy Önéletrajza azonban annyira szűkszavú és töredékes, hogy az 1903-as évben csak Schaffhausent és Baselt említi
svájci utazásainak célpontjaként, mint ahogy Capriról sem esik túl sok szó, pedig a századfordulón ott is járhatott és az életreform mozgalmakban élen járó Diefenbachhal is találkozhatott.

Talán a Budapest utáni viszontlátás öröme ihlette a Szerelmesek találkozása címűfestményt? Tényleg találkozott Isadora Duncan és Csontváry Tivadar Svájcban a nagyszabású nyárünnep keretében, talán Csontváry is járt a Monte Verità „szanatóriumban”?
Egy biztos, Csontváry volt Svájcban Önéletírása alapján az 1890-es évek végén, majd visszatért a 20. század elején, akkor, amikor a schaffhauseni vízesést is lefestette. „előbb Svájcba utaztam, de az idő már zimankós volt, továbbutaztam Genuába, azután Rómába. Rómában kisebb dolgokat festettem, s átkeltem Nápolyba s a telet Pompejiben a Hotel del Soléban töltöttem” – írta kiadatlan nagy Önéletrajzában. (53) 

Érdemes összevetni Csontváry 20. század eleji öltözködésének leírását és a korabeli életreform-mozgalmak elterjedt levegős, célszerű, de a korban rendhagyó viseletét. 1918-ban Lázár Béla művészanekdotákat felsorakoztató könyvében Csontváryról is megemlékezett. A történet az 1905-ös kiállításhoz kapcsolódik: 

Egy délután, mit sem sejtve, ülök a Baross-kávéházban, mikor elém áll egy – hogy is mondjam? – bohém külsejű úriember, utazó sapka a fején, zsebkendő ing helyett a nyakán s meghív az Iparcsarnokban rendezett külön kiállítására. Elmondja, hogy patikus volt, de patikáját bérbe adta s festő lett, tanult Münchenben, volt Jeruzsálemben, festette a baalbeki templomot, a jajcei vízesést, villanyvilágított fákat, a keleti pályaudvart éjjel, a görög színházat Taorminában, a tiroli vidéket, a jeruzsálemi panaszfalat – ez mind látható az Iparcsarnokban. (54)

A művészi ábrázolásba beférkőző életutak

Ugyancsak Isadora budapesti tartózkodásához köthető az az újonnan előkerült Színpadon című festmény (4a kép), amelyen igen különleges kompozícióban látható az erős érzelmeket eltáncoló, háttal álló nőalak, aki szintén peplosz típusú kék-fehér ruhát visel. A festmény helyszíne színpad a színpadban: a nőalak – ruhája, mozgása, kéztartása és a vörös rózsa alapján – újra Isadora, feltehetően az uránia színpadán áll, mögötte egy másik színpadon pedig szerelmi jelenet zajlik. A Szerelmesek találkozása című képen már találkoztunk az egyfajta színpad a színpadban kompozíciós eljárással.

Ezen a képen még egyértelműbb álom és valóság kapcsolata. Itt az álom egy csapásra összetört, helyette marad a színpadi valóság – szerelmi valóság ábrázolása. Isadora Budapesten beleszeretett Beregi Oszkárba, a korszak legismertebb színészébe.

[…] Isadora – édesanyja oldalán – hamarosan megjelent a Nemzetiben, ahol Beregi Rómeót játszotta. Végigülte a magyar nyelvű előadást, naplójában ezt írta erről: Égő fekete tekintetű, s úgy mélyesztette a szemét az enyémbe, oly lobogó rajongással és magyaros szenvedéllyel, hogy ebben az egyetlen pillantásban benne volt a budapesti tavasz. Magas volt és fejedelmi testalkatú, koponyáját dús fekete fürtök keretezték, melyek olykor bíbor árnyalatot kaptak.
Michelangelo róla mintázhatta volna Dávidját. (55) 

Szerelmük „első felvonása” azonban hamar véget ért. A Színpadon című festmény színpad a színpadban kompozíciós tere kettős jelenetet mutat. A háttérben, feltehetően a Nemzeti Színház színpadán, Beregi Oszkár egy ismeretlen nőt ölel. A nemzeti színésze 1902-ben Lysander szerepét játszotta a Szentivánéji álomban. (56) Beregi beleszeretett
partnernőjébe? Isadora – feltehetően az Uránia színpadán – látva a jelenetet, összetört, eldobva jelképes szerelmi rózsáját, melyet Beregitől első találkozásuk alkalmával kapott. A rózsának más sorsa lett: Isadora lepréselve, évtizedekig, pontosan huszonöt évig őrizte, s az eldobott rózsa az ábrázolásain többször is megjelenik.

1903-ban és feltehetően 1904-ben, Isadora parthenoni fellépésének idején Csontváry is Athénban volt, és megfestette a Sétakocsikázás újholdkor Athénban (4d kép) című festményt, melyen a nyitott kocsiban ülő kalapos nőalak karaktere ismét emlékeztet Isadorára (4c kép), aki fellépései után mindig fiákerrel hajtatott szállodájába, ahogy Csontváry is megörökítette festményén. Feltehetően az Athéni Akropolisz szikláin is Isadorát festette meg Csontváry szamáriai asszonyként, ki vizeskorsóval kezében közelít a szemlélőhöz. Aki az asszonytól vizet kér, az maga Csontváry, a festmény tartalmával utalva János evangéliumának 4. fejezetére, ahol Jézus vizet kér a szamáriai asszonytól (4e kép).

A nagy szerelem

Bár Isadora Duncan és Beregi Oszkár kapcsolatának kezdetén a családalapítás is szóba jött, a szerelmesek fontosabbnak tartották egyéni karrierjüket. Isadora nem akart végleg Magyarországon maradni, Beregi pedig nem akarta elhagyni sem a Nemzeti Színházat, sem szülőhazáját. Több hónapos szünet vette kezdetét kapcsolatukban.
Isadora emlékiratai azonban arról tanúskodnak, hogy 1904-ben újra együtt voltak Bayreuthban. (57) Szerelmük sosem ért révbe igazán, bár Isadora életének végéig kapcsolatban maradhattak. Isadora halála megdöbbentette Beregit, melynek híre a negyed századdal korábban lepréselt virággal szinte együtt érkezett meg hozzá: 

Az első virág, amit én adtam Isadorának, Nizzából jött, és az utolsó, ugyanabból a csokorból, lepréselt, elszáradt virág, amit találkozásunk huszonötödik évfordulójára Isadora küldött vissza nekem, Nizzából érkezett. (58) És mire a halott virág eljutott hozzám, Isadora is halott volt. (59)

Isadora Nizzában halt meg, ott érte a végzetes autóbaleset. Hogy miért küldte vissza a virágot Bereginek, örök titok marad. Szeretnénk azt hinni, egy újrakezdés megrendítő ajándéka, egy lepréselt idődarab, egy örök szerelem ideája a rózsa, mely továbbélt Beregi szívében.

Csontváry ihletett útja folytatódik
cherchez le motif

A cédrusképek esetében fontos, hogy a bemutatott cédrusokat valamilyen formában megjelenítendő képek ciklust alkotnak. Csontváry három ismert cédrusképe: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban, Egy cédrusfa a Libanonból (mai címén Magányos cédrus) és Az élet fája, mely Csontváry önvallomása. Ez utóbbi festményt apokrif műként kezelte sokáig a szakirodalom: a három művet nem egységként, hanem önálló darabokként szemlélték, holott összefüggnek. A három fa egységbe foglalja az emberiség történetét; az egyén személyes életútján, fejlődésén túl a közösségek és a társadalom szerepét és jövőbeni fontosságát is elemzik.

A cédrusfestmények alapgondolatát Kisbán Miklós, vagyis báró Bánffy Miklós Naplegenda című, 1906 elején bemutatott darabja adhatta. A korabeli kritika így mutatta be a darabot: „A színen levő óriási bükkfa ágaira néhány emberi koponya van erősítve, a kőkorszakbeli hősnek, az Ijjasnak diadaljelvényei.” (63)  Ez a színpadi látványelem inspirálhatta Csontváryt, hogy megalkossa Cédrus-sorozatát, melynek képein minden fa mást jelent, más asszociációhoz kapcsolódik.

A bemutatott Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban a világfa (13a kép), vagyis az emberiség hagyományainak fája. A fejlődés nyugodtságát, mértékletességét leíró festmény két korszak határát mutatja be: valami változni fog, talán már el is indult a változás. A fehér ruhás alakok összekapcsolódásának rítusa is ezt vetíti előre. Csak összefogásból
születhet új, mértékadó szemlélet egy értékét vesztett világban. „Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel – türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg a koronáját el nem éri” – írta Csontváry. (64)

Isadora Duncan az egyetlen, róla készült megmaradt mozgóképen (1908) szabadtéren táncol a párizsi füvészkert egyik központi területén a cédrusfa körül (13b kép). A kimerevített kockán szintén a már jól ismert peplosz típusú ruha látható (13c kép). Isadora tánca lehet Csontváry Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban képének egyik fő motívuma,
kiindulópontja.

A tánc a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című festmény központi motívumként jelenik meg. A festmény táncoló alakjai Isadora táncának fázismozdulatait ábrázolhatják mozgókép vagy fotókockák alapján. A táncoló alakok egyforma, fehér, peploszszerű ruhát viselnek, mozdulataik egymásból adódnak, egymás folytatásai (13a és 13d kép).
elképzelhető, hogy akár Isadora tanítványainak, vagyis az „Isadorables”-nak az össztáncát láthatjuk. Szabó Júlia is kitért ezekre a nőalakokra, utalva a párhuzamra Eadward Muybridge fotóival:

A mezítlábasan táncoló lányok fehér ruhája, harang alakú, hosszú szoknyája és széles lebegő ruhaujja egyszerre archaikus és mégis valamilyen módon a századforduló divatját idéző. Táncuk bár ősi egyszerűségű, egyben keresett, eksztatikusan kitárulkozó. Az alakok lánca kettes csoportokra tagolódik, a csoportok különböző mozgásfrázisokat mutatnak be. (65)

A cédrusképek második darabja a Magányos cédrus, melynek eredeti címe: Egy cédrusfa a Libanonból. A cédrusciklus társadalmi kérdéseket bemutató darabja után ez a festmény a szabadság fája címet is kaphatná, hiszen maga a teremtő erő fája. megjelenik rajta a tánc és a festészet teremtő ereje, a művészet hatalma és irányadó gondolatisága. A művészet folyamatos és örökké való megújulást ad, reményt, hitet és feloldozást. A tánc a szabad mozgás szimbóluma, egyedi és megismételhetetlen.

A Magányos cédrus táncoló ágainak inspiratív forrása egyrészről Isadora Duncan, aki A jövő tánca című művében (66) arról beszél, hogy két ember tánca nem lehet egyforma. A mozdulatoknak természetesnek kell lenniük, ahogy a szél fújja a lombokat vagy ahogy hullámzik a tenger. (67) Az ágait lengető cédrusfa mozgással teli, dinamikus, hajlékony alak. A finom és kecses ágak karokként integetnek, szinte szemünk előtt mozdulnak meg a vékony „végtagok”, melyek egyedi tánca utalhat a kötöttségektől mentes táncra és annak természetes mozgásformájára.

További érdekes eredményt hoz a cédrus koronaszerkezetének vizsgálata (14c és 14d kép). A festményen jól elkülöníthető a fakorona alsó része (kékkel jelölve), mely hattyút formáz, valamint a felső rész (lilával jelölve), mely nemcsak táncmozdulatokat, hanem egy balett-táncosnőt is megjelenít (14a és 14b kép). A balett-táncosnő a Haldokló
hattyút előadó Anna Pavlova, akinek 1905-ös, Camille Saint-Saëns zenéjére készült 3 perces filmje szintén eljutott az Urániá ba (14e és 14f kép). A klasszikus balett és a modern tánc egybeforr a képen, magába foglalja a szabadságot, a vágyat, az őszinteséget, a felfokozott érzelmeket.

Az összefüggésében elemzett Cédrus-ciklus eddig mostohán kezelt cédrusábrázolása Az élet fája (15. kép), az egyéni fejlődés, az individuum összetett megfogalmazásának művészi lenyomata. A mű a ciklus harmadik ismert darabjaként Csontváryról szól, az ő életéről és reflexióiról. Eszmék, szabadság, vágy, művészi elkötelezettség, egy szabad ember világban való helyéről, melynek része a tánc is.

Ez a cédrus maga az életfa, személyesen Csontváryé, aki a két közismert cédruskép summázataként ábrázolta saját életét és világképét. Míg a figurák az elmúló kapcsolatokat jelentik, melyek szerelmek, barátságok és eszmék is lehetnek, addig Csontváry életfája biztosan áll. Bár a fa gyökere a földből már kilátszik, a fa szárad, a kéreg és háncs
pereg, a világot védelmező cédruslomb élettel teli.

A kopasz gyökerek jelentik származásunkat, a múltunkat. A töretlenül felívelő törzs 1880 körül változik és nő tovább egy párhuzamos életsíkon. A kissé ügyetlenül megfestett kéz ujjai a palettába és ecsetbe fogódznak a gácsi műterem enteriőrjében; a művészi kezdetek és az égi jóslat, az elhívatás 1880-hoz köthető. A festészetre cserélt gyógyszerészkarrier Isten útjának beteljesítését szolgálta, ezért lett párhuzamos a törzs alsó és felső szakasza. Szent Bonaventúra magyarázatában ez így hangzik:

Ez az élet az örökkévalóságban ered, a földben ver gyökeret, s ismét az örökkévalóságba torkollik. Az örök Ige testet ölt, hogy megdicsőítse emberi természetünket és a teremtést. (70) 

Csontváry a zsenik révületében fogalmaz:

Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak Istentől nyerhetjük. (71)

Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani. (72)

Csontváry mély hite, Istennel való folyamatos párbeszéde jól kiolvasható a Cédrus-trilógiából. Nagyon nagy veszteség, hogy a képeket önmagukban szemlélve pont a festőművész titka vész el, s marad magányos „cédrusként” minden mű elválasztva a művész életkörnyezetétől és életszituációjától.

Életműbe szőtt múzsák és ihletések

2019 júliusában volt Csontváry halálának 100. évfordulója. mit rejt még az élet mű? Tartogat-e még meglepetéseket? A forrásanyagok újbóli átvizsgálása, az életmű részletes és pontos elemzése még sok Csontváry-titokra adhat magyarázatot. Csontváry és Isadora kapcsolata rávilágít arra is, hogy a társművészetek ismerete és a kultúrtörténeti tények pontos felkutatása milyen különleges látásmódot eredményezhet. Mint már említettük, Csontváry Márkus Emílián, Beregi Oszkáron keresztül, vagy az Uránia Tudományos Színház előadásaiból ismerhette Isadora Duncant. A festő közel tíz éven át, 1898-tól 1906-ig jelenítette meg a portréhűséggel ábrázolt táncosnő alakját képein. Mindezeken túl az 1910-től visszavonultan élő művész A magyarok bejövetele vagy Apoteózis című 1910 körüli szénrajzvázlatán archaizált, táncoló nőalakok (16c kép) láthatók, de akár Isadora profilképe (16d kép) is felismerhető a mű jobb oldalán. A táncosokról Vágó Zsuzsa (1964) így írt:

Eine Gruppe ekstatischer Frauengestalten mit wehendem Haar, nackt und hell wie Flammen, heben die Arme und feiern den Zug unzählbarer Gestalten, der zu Tale steigt. An der Spitze des Zuges, mitten in einem freien Raum auf dem Rücken eines Fabeltieres sitzt er selbst, Csontváry, der Leuchtende, Auserwählte, den ein göttlicher Befehl dazu bestimmte, größer zu werden als Raffael. 

[Eksztázisban levő nőalakok egy csoportja lobogó hajjal, mezítelenül, lángokként ragyogva kitárják kezeiket, és ünneplik a völgyben vonuló számtalan alak menetét. A vonulás élén, egy szabad tér közepén egy mitikus állat hátán ő maga, Csontváry ül: a fényesség, a kiválasztott, akit az isteni parancs arra rendelt, hogy nagyobb legyen, mint Raffaello.] (73)

Csontváry az utolsó nagy munka előkészületében több száz alakot vonultat föl, míg például a monumentális, a Siratófal bejáratánál Jeruzsálemben című kép 56 szereplős. A koncepció teljességében a táncoló nőalakok – mint nimfák – a nőkultusz, a természetesség és a szép ség révén az új bejövetel ihletett állapotát fokozzák föl. A keleties jegyeket is felvonultató sajátos alkotás központi személye a teveháton az új bejövetelt vezető próféta-művész, Csontváry, a modern kor Atillája. Végső – non plus ultra – szintézis ez a prófétai küldetésről, a nemzeti közösségről, a pozitívum kereséséről, a megújhodásról, az örök hazatérésről, melyben az archaikus tánc ihlető erő.

Németh Lajos Csontváry 1900-as évek eleji, energiával megtelt korszakáról az alábbiakat írta:

[…] vajon az 1902 körül megfigyelt lelki változás, az erőteljesebb befelé fordulás, a sajátos Csontváry-féle valóság kialakítása összefüggött valamilyen szerelmi élménnyel is? Nem tudjuk. Az azonban önéletrajzából kiviláglik, hogy 1903 nyarán nagy lelki válságon esik át, amint írja, ismét szembekerült a pozitívummal, és lelki vívódásai késztetik nagy csavargásaira is. Megindul a nagy roham, a legmagasabb célokért. (78) 

„A nagy roham – la grande offensive” tehát folytatódott, még az életmű egyik utolsó művén is. Megszívlelendő tanulság, hogy a művészetek szereplőit nem kezelhetjük elszigetelten: film, színház, tánc, zene, festészet, fotográfia és szobrászat globális elemzése adja a művész korának tökéletes lenyomatát.

Irodalom

• Bellák Gábor: Szakvélemény. „Az élet fája” Olaj, vászon, 143 × 103 cm. Jelzés nélkül. Kézirat. Budapest. 2006. 1–3.
• Bencze Attila: Beregi Oszkár és Isadora Duncan románca. 2012.
  http://polusonline.blogspot.com/2012/04/isadora-duncan-es-beregi-oszkar-romanca.html
• Beregi Oszkár: Duncan. HOLMI 10(12), 1998. 1727–1743. http://holmi.org/pdf/archive/holmi1998-12.pdf
• Bernáth Aurél: Csontváry, 1946. In: Írások a művészetről. Dante, Budapest. 1947.
• Böhme, Gernot: Monte Verità. In: Németh András – Ehrenhard Skiera szerk.: Rejtett történetek; az életreform-mozgalmak és a művészetek. Műcsarnok, Budapest. 2018. 136–143.
• Csontváry kosztka tivadar: Válogatás Csontváry levelezéséből és írásaiból.
  Fapadoskonyv.hu kiadó, 2012.
• Duncan, Isadora: A jövő tánca. In: Fuchs Lívia szerk.: Táncpoétikák: szöveggyűjtemény a reneszánsztól a posztmodernig. L’Harmattan, Budapest. 2008.
• Duncan, Isadora: Der Tanz der Zukunft. Eine Vorlesung. Eugen Diederichs, Leipzig. 1903.
• Duncan, Isadora: Életem. L’Harmattan, Budapest. 2009.
• Gajdó Tamás: Isadora Duncan és Beregi Oszkár regénye. HOLMI 10(12), 1998. 1727.
  http://holmi.org/pdf/archive/holmi1998-12.pdf
• Galavics Géza: Csontváry, a Hortobágy és a fotográfus. (Haranghy György emlékezete). Ars Hungarica 33(1–2), 2005. 55–88.
  http://epa.oszk.hu/01600/01615/00001/pdf/055-088.pdf
• Gerlóczy Gedeon – Németh Lajos szerk.: Csontváry emlékkönyv. Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Corvina, Budapest. 1976.
• Goethe, Johann Wolfgang von: Faust. eredeti megjelenés: 1832.
  Ford. jékely Zoltán – kálnoky László (1974).  http://mek.niif.hu/00300/00389/00389.htm
• Hevesi Sándor: Amit Shakespeare álmodott. Magvető, Budapest. 1964.
  http://mek.oszk.hu/07900/07946/07946.htm#12
• Jászai Géza: Csontváry kritikai jegyzetek. Szerző kiadása, München. 1965.
• Lázár Béla: Írók és művészek között: száz vidám história. Pallas, Budapest. 1918.
• Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar a posztimpresszionista festés magyar előfutára. Amicus, Budapest. 1922.
• Lehel Ferenc: Csontváry Tivadar a posztimpresszionizmus magyar előfutára. Második vázlat. 70 képpel. Les Éditions de Style, Paris. 1931.
• Lukacs, John: Budapest 1900. A város és kultúrája. Európa Kiadó, Budapest. 1999.
• Németh, András: A századelő magyar életreform törekvései. Iskolakultúra (2), 2005. 38–51.
• http://real.mtak.hu/36284/7/nemeth_tan2005-2.pdf 
• Németh András: Életreform-törekvések az Osztrák–Magyar Monarchiában és hatásuk a korabeli művészeti, művelődési és pedagógiai reformokra. In: Sármány-Parsons Ilona – Szegő György szerk.: Az Osztrák-Magyar Monarchia mint művészeti színtér. I. Az aranykor társadalma és a művészetek. Műcsarnok, Budapest. 2017. 55–91.
• Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Képzőművészeti Alap kiadóvállalata, Budapest, 1964.
• -rf: Kisbán Miklós: Naplegenda. Budapest, 1906. In: Gyulai Pál szerk.: Budapesti Szemle, 126. kötet (354), 1906. 451–453.  http://real-j.mtak.hu/2413/1/BudapestiSzemle_1906_126.pdf
• Schiller, Friedrich: A zarándok. 1803. Ford.: Rónay György.
  https://www.magyarulbabelben.net/works/de/Schiller%2C_Friedrich/der_pilgrim/hu/11702-A_zar%C3%A1ndok
• Somorjai Olga szerk.: Beregi Oszkár (szerepkatalógus). (Színháztörténeti Füzetek, 72.)magyar Színházi Intézet, Budapest. 1983.
  https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAk_SZIn_Szf_72/?pg=0&layout=s
• Steiner, Rudolf: Zeichen und Symbole des Weihnachtsfestes. Berlin, december 17. 1906. GA 96. https://wn.rsarchive.org/Lectures/Christmas/19061217p01.html
• Szabó júlia: A mitikus és a történeti táj. Balassi kiadó – MTA Művészettörténeti Kutatóintézet: Budapest, 2000a.
• Szabó júlia: Csontváry Tivadar: Zarándoklás a cédrusoknál Libanonban. Ars Hungarica 28(1), 2000b.
  121–134. http://real-j.mtak.hu/4907/1/ArsHungarica_2000.pdf
• Szegedy-Maszák Mihály: „Lélek és nyelv” (riport). PolíSz (68), 2002. 15–16.
  http://krater.hu/wp-content/uploads/2015/09/p0L68-dec.pdf
• Szent Bonaventúra: Az élet fája – lignum vitae. (A lelkiélet ferences mesterei 15.) Ford. p. Schrotty Pál ofm. Magyar Barát, Budapest. 1946.
  
• https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/119170/default/doc_url/Az_let_fja.pdf
• Young, Julian: Friedrich Nietzsche. A Philosophical Biography. Cambridge university press, Cambridge et al., 2010. 
  https://books.google.hu/booksid=pu3nu7pdolkC&printsec=frontcover&hl=de&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false 
• Vágó Susanne: Theodor Csontváry, „Le douanier Rousseau de danube”. Zeitschrift der Kulturaustausch 14(4), 1964. 216–224.
• Végvári Zsófia: Csontváry különleges anyaghasználata. 2014. 
  https://www.csontvary.com/csontvarykulonleges-anyaghasznalata 
• Végvári Zsófia: képeslapok és Csontváry-festmények. 2012. 
  https://www.csontvary.com/kepeslapok-es-fotografiak